Aktuális

Tűz ütött ki egy fővárosi kórház udvarán

Tajvani elnök: A háború nem opció

A háború nem opció, a világnak és Tajvannak is az az érdeke, hogy fennmaradjon a béke és a stabilitás – mondta Caj Ing-ven tajvani elnök szombaton Tajpejben, hét évvel hivatalba lépése után.

Az elmúlt időszakban fokozódtak az aggodalmak, hogy Peking megkísérelheti erőszakkal elfoglalni Tajvant. Kína saját területeként tekint a szigetre, annak ellenére, hogy a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta Tajvannak önálló kormánya van.

Caj hozzátette: egyik fél sem változtathatja meg egyoldalúan a jelenlegi helyzetet nem békés eszközökkel.

Aláhúzta: bár Tajvan kockázatokkal van körülvéve, nem célja ezek fokozása, sőt, a sziget vezetése együttműködik a demokratikus országokkal és közösségekkel a kockázatok mérséklése érdekében.

Tajvan kérdése és Kína terjeszkedő befolyása a világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) hirosimai csúcstalálkozóján is napirenden van. Kisida Fumio japán kormányfő pénteken elmondta: az országcsoport vezetői megegyeztek, hogy békés eszközökkel keresik a tajvani kérdés megoldását.

Kapcsolódó tartalom

Caj elmondta: tajvani tisztviselők tárgyalásokat folytatnak Joe Biden amerikai elnök kormányával egy 500 millió dollár értékű katonai segélyről. A támogatással kárpótolnák a szigetet a koronavírus-világjárvány miatt elmaradt fegyverszállítmányokért.

Tajvanon 2024 elején elnökválasztást tartanak, amelynek egyik központi témája a feszült viszony Pekinggel. A helyi ellenzék szerint a szavazás egyben választás a háború és a béke között.

A kiemelt képen: Caj Ing-ven tajvani elnök (Fotó: EPA/RITCHIE B. TONGO)

Ajánljuk még