A hadsereg szóvivője, Musa Danmadami azt közölte, a műveletekben 89 feltételezett terroristát vettek őrizetbe.
Emellett 511-en, a Boko Haram és az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ágának (Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány, ISWAP) fegyveresei, valamint családtagjaik, köztük 251 kiskorú adta meg magát a katonáknak – tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó tartalom
A hadsereg házi készítésű fegyvereket, mobiltelefonokat, motorbicikliket és ellopott jószágokat is lefoglalt.
Nigéria északkeleti részében 2009 óta aktív a Boko Haram, az erőszakcselekmények pedig fokozódtak azóta, hogy 2016-ban a terrorszervezetről levált az ISWAP, és fokozatosan a régió legerősebb dzsihadista csoportjává vált.
A két csoport összesen több mint 35 ezer embert gyilkolt meg, az erőszakcselekmények miatt körülbelül 2,7 millióan menekültek el otthonaikból. Az emberek zöme Nigéria más részein keresett menedéket, de az ENSZ és a nigériai kormány adatai szerint sokan közülük a szomszédos országok felé vették az irányt.
A kiemelt kép illusztráció.