Az Indiai-óceánon szerencsétlenül járt, Lu Peng Jüan nevű hajón 17 kínai, 17 indonéz és öt Fülöp-szigeteki állampolgár tartózkodott, amikor helyi idő szerint kedden 15 óra körül felborult – jelentette a kínai állami CCTV csatorna.
„Egyetlen túlélőt sem találtak eddig”
– mondta el újságíróknak Kína canberrai nagykövete, Hsziao Csien.
Kapcsolódó tartalom
Nemzetközi mentőakció indult a hajón dolgozó 39 ember felkutatására. Hsziao szerint Ausztrália már három repülőgépet és négy hajót küldött, hogy a Perthtől mintegy 5000 kilométerre nyugatra lévő terület átkutatásában segítsen.
Hsziao ugyanakkor azt közölte,
szeretnék, ha az ausztrálok még több repülőgépet, hajót és embert küldenének a helyszínre.
A CCTV adása szerint Peking két kereskedelmi hajót irányított át, hogy részt vegyen a keresésben.
A kínai nagykövet emellett arra kérte az ausztrál kormányt, hogy koordinálja más országok mentőcsapatait a keresés közben.
A szerencsétlenül járt hajó a Penglaj Csinglu Fishery vállalaté volt. A dél-afrikai Fokvárosból indult május 5-én, a MarineTraffic hajónyomkövető utoljára május 10-én észlelte az indiai-óceáni Réunion szigettől délkeletre.
A kiemelt kép illusztráció.