Aktuális

Kényszerleszállást hajtott végre Lengyelországban egy amerikai drón

Titkos amerikai–kínai találkozót tartottak Bécsben

Washington és Peking kölcsönösen a normális kommunikáció visszaállítására törekszik – ebben értett egyet a két ország egy-egy vezető diplomatája, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és a kínai külügyek legmagasabb rangú irányítója egy titkos megbeszélésen Bécsben.

Jake Sullivan és Vang Ji, aki Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának (KKP KB) külügyi igazgatója, mintegy 8 órán át tárgyalt egy szállodában az osztrák fővárosban szerdán és csütörtökön. Washingtoni információk szerint a találkozó időpontját Béccsel is csak néhány nappal korábban közölték.

A Fehér Ház a „magántalálkozói” minősítést kapó párbeszédet „őszintének” és „konstruktívnak” nevezte, és névtelenül nyilatkozó illetékese arról számolt be, hogy a februári ballonincidenst mindkét fél „szerencsétlennek” nevezte, és immár a kommunikációs csatornák újranyitására törekszik.

Sullivan és Vang sorra vette a kétoldalú kapcsolatokat érintő fontos kérdéseket, köztük Tajvan ügyét, és eszmecserét folytattak az ukrajnai válságról is. Washingtoni hivatalos közlés szerint a találkozó része volt a „nyitott kommunikációs csatornák fenntartására és a verseny felelősségteljes kezelésére irányuló, folyamatban lévő erőfeszítéseknek”.

Kapcsolódó tartalom

Kínai részről a megbeszéléseket „érdeminek” nevezték, a kínai Hszinhua hírügynökség pedig azt emelte ki, hogy Vang, aki a KKP KB Politikai Bizottságának is tagja, részletesen kifejtette országa határozott álláspontját a tajvani kérdésben.

Vang és Sullivan megállapodott abban, hogy a jövőben mindkét fél használni kívánja „a stratégiai kommunikációnak ezt a csatornáját”.

Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly novemberi – G20-csúcstalálkozón történt – találkozóját nem követték magas szintű kétoldalú diplomáciai események. Antony Blinken külügyminiszter idén februárra tervezett egy pekingi látogatást, amelyet a kínai léggömbök egyesült államokbeli lelövése miatt keletkezett diplomáciai konfliktus következtében elhalasztott

A Fehér Ház már kezdeményezte Blinken útjának programba vételét, valamint jelezte, hogy Janet Yellen pénzügyminiszter és kereskedelmi tárca vezetője, Gina Raimondo is készül a kínai fővárosba. Egészen a legutóbbi időkig Peking nem mutatott semmilyen hajlandóságot a közvetlen kapcsolattartásra, a látogatások rendszerének frissítésére.

Ajánljuk még