Aktuális

Összeütközött egy oktató és egy utasszállító repülőgép, többen meghaltak

Ukrajna el akarja árverezni a lefoglalt orosz vagyont

Ukrajna még az idén megkezdené a lefoglalt orosz vagyon értékesítését – közölte csütörtökön Rusztem Umerov, az ukrán állami vagyonkezelő alap vezetője.

A vagyontárgyakat árverésre kívánják bocsájtani, hogy ebből finanszírozzák az ország újjáépítését – mondta Umerov. „Az a célunk, hogy mindent állami kézbe vegyünk, feldolgozzunk és eladjunk” – jelentette ki.

„Azt akarjuk, hogy ezen (orosz) vállalatok az ukrán állam és lakosok számára dolgozzanak” – húzta alá Umerov, aki szerint az idén 102 vagyontárgy – a többi között autók és ingatlanok – kerülnek kalapács alá.

Orosz vállalatok egyes ukrán ipari ágazatokban meghatározó szerepet játszottak.

„Ugyanakkor senki sem mérte fel ezen vagyontárgyak értékét” – mondta Umerov, bár azt elismerte, hogy ennek pótlása most egy bonyolult folyamat, amelyben különböző kormány- és bűnüldözési szervek is részt vesznek.

„Csak bírósági határozatot követően mehet át a lefoglalt és államosított vagyon az államkincstárba” – hangsúlyozta az ukrán illetékes, aki szerint jelenleg éppen ezen dolgoznak. Az első árveréseket pedig már tavasz végén, vagy nyár elején megtarthatják.

Kapcsolódó tartalom

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrajnai orosz hadművelet nyomán több rendeletben szankciókat vetett ki orosz állampolgárokkal szemben, köztük olyan oligarchák ellen is, akik jelentős vagyonnal rendelkeznek Ukrajnában.

A rendeletek egyebek között lehetővé teszik jogi eljárások indítását vagyonelkobzás céljával.

Példaként az ukrán állami vagyonkezelő alap munkájára Umerov a Demurinszkij bányászati- és feldolgozóipari céget nevezte meg, a világ vezető – az űr- és repülőipar részére szállító – titán termelőjét.

A céget februárban foglalták le az orosz tulajdonostól. A 284 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termelését időközben részben helyreállították. Umerov szerint abban reménykednek, hogy még az idén értékesíteni tudják.

Kiemelt képen Rusztem Umerov (Fotó: EPA/Sergei Kholodilin / BelTA)

Ajánljuk még