Aktuális

Megpróbáltak a medve elől elmenekülni: tragédia lett a vége a túrának

Szijjártó: A kormány megteremti a környezetet a magyarság megőrzéséhez a Kárpát-medencében

A kormány dolgozik a magyarság megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtésén Kárpát-medence-szerte, ennek része az óvodafejlesztési program is, amelynek keretében már 90 új óvodát és bölcsödét építettek, több mint 380-at pedig felújítottak Erdélyben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nagyváradon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Királyhágómelléki Református Egyházkerület várad-velencei óvodájának átadásán úgy vélekedett, két tényezővel magyarázható, hogy a magyar nemzet minden történelmi nehézség ellenére máig fenn tudott maradni: az egyik a közösség összekapaszkodása, a másik a keresztény hit.

„A történelem viharai közepette is mindig megtartott minket a keresztény hitünk, megtartott minket kereszténynek és megtartott minket magyarnak”

– mondta.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelte, hogy a magyarok közössége szétszórva él a Kárpát-medence több államában, ez pedig fontos feladatot ró az anyaország mindenkori kormányára, így egyebek mellett biztosítania kell a feltételeket a magyarság megőrzéséhez is.

Ezt pedig minél előbb, már gyerekkorban meg kell kezdeni az ember életében, s ez a felismerés vezetett a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program elindításához, amely kulcs a magyarság megtartásában – mutatott rá.

„Ha elmulasztjuk már óvodáskorban megkezdeni a magyarság megtartásához szükséges körülmények biztosítását, akkor sajnos annak a kockázatát vállaljuk, hogy az egész elveszett ügy lesz”

– fogalmazott.

„Mi megteremtettük és megteremtjük folyamatosan a körülményeket ahhoz, hogy Kárpát-medence-szerte a magyarság megtartásához szükséges környezet már gyermekkorban adott legyen” – húzta alá.

Kapcsolódó tartalom

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy már hetedik éve tart a program, a több mint 57 milliárd forintból 32 milliárd forintot fordítottak erdélyi programokra, amikből 90 új óvodát és bölcsödét építettek, és több mint 380 intézményt pedig felújítottak. Mint tudatta, ebből Erdélybe körülbelül 32 milliárd forint jutott.

Ezután a keresztény egyházak nemzetmegtartó szerepére is kitért, rámutatva, hogy közösségben jóval könnyebb a magyarság megőrzése, mint egyénileg. „Az egyházak, a keresztény egyházak közösségépítő és közösségteremtő ereje és képessége az, ami szintén az isteni csoda kategóriájába tartozik” – közölte.

„Ha végigtekintünk a magyar nemzet történelmén, akkor látjuk, hogy a mi esetünkben a kereszténység és a magyarság mindig kéz a kézben járt egymással. Kereszténységünk megtartott minket magyarnak, magyarságunk megtartott minket kereszténynek”

– mondta.

A miniszter végezetül kijelentette, hogy ezen felismerés jegyében született meg a program, amelynek keretében a kormány 2010 óta 150 új templomot épített Kárpát-medence-szerte, illetve hozzájárult több mint 3000 templom felújításához.

Ennek kapcsán méltatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, kiemelve, hogy csak itt 17 új óvoda építését és 5 másik felújítását vállalták a magyar kormányzati program keretében, összesen 4,5 milliárd forint értékben.

„Kifizethetetlen az a munka és erőfeszítés, amellyel itt most 22 kisközösség létrejöttét segítették elő, amely 22 kisközösségben a magyarság továbbélése biztosítottá válik”

– szögezte le.

Ajánljuk még