Műsorújság
HU
EN
RO
#gyermekvédelem #A Dal 2024 #illegális migráció #Gazdatüntetések Európában #Ukrán válság

Aktuális

Szoboszlai: Nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni

Összeomló francia „gyarmatbirodalom”: ma Afrika, holnap Óceánia?

lead_image
Szerző: hirado.hu, Udvardy Zoltán
2023.05.09. 05:46

Főoldal / Külföld

| Szerző: hirado.hu, Udvardy Zoltán
Újabb földrész kerülhet le Párizs befolyási övezeteinek térképéről: a függetlenségpártiak kerültek hatalomra Polinéziában. Afrikához hasonlóan jelen esetben is olyan területekről szorulhat ki Franciaország, ahol katonai és gazdasági jelenléte több mint egy évszázada töretlen. Egy gyarmatbirodalom tündöklése és hanyatlása. Összeállításunk.

 

A „teljes szuverenitás” hívei taroltak Francia Polinéziában az április utolsó napjaiban tartott választásokon, megbuktatva a Párizs számára kedvezőbb politikát folytató, az autonómiával megelégedők táborát képviselő Edouard Fritcht. Franciaország csendes-óceáni területein, az Indiai-óceánon fekvő

Mayotte-on is komoly követelésekkel álltak elő az ott élők,

ám ezek sorában nem szerepel az elszakadás – jegyzi meg a Le Figaro publicistája.

Hangoskodó csendes-óceániak

Mayotte-on a Comore-szigetekről érkező, tömeges, illegális bevándorlás és a növekvő bizonytalanság „mozgósítja és lázítja” a mahoraiak nagy többségét – írja a Le Figaro.

Ez utóbbiak most Párizstól kértek segítséget, és eltökéltek abban, hogy továbbra is a 101. francia megye maradjanak (úgynevezett tengeren túli megyeként). Ez a 2011-ben megszerzett státusz ugyanis hozzáférést biztosít számukra a legfontosabb szociális juttatásokhoz. A függetlenségről szó sincs, így Franciaország itt megtarthatja kivételes geostratégiai pozícióját Dél-Afrikával szemben.

A Csendes-óceán szívében, az Ausztráliától nem messze fekvő Polinéziában egészen más a hétköznapok valósága. A szegénység és a súlyos egyenlőtlenség az osztályrésze az itt élő mintegy háromszázezer polinéziai lakosnak. A szigetcsoporton, amely gazdasági és adóügyekben már most is nagyfokú autonómiát élvez,

a gyarmati státus felszámolása, a „dekolonizáció” hívei kerültek többségbe

– ám a francia konzervatív lap szerint még a legambiciózusabb elemzők szerint is 10–15 évbe telhet, mire népszavazást szervezhetnek az önrendelkezésről.

Franciaország számos, Európától igen távol fekvő területet az ország szerves részeként tart számon; ezek a „tengeren túli megyék”, ilyen például Francia Guyana is. Ezek a területek Franciaország korábbi gyarmataiból alakultak ki, és – az itt élőkkel együtt – ugyanolyan jogokat élveznek, mint az ország európai részei.

A tengeren túli területek is részét képezik ugyan a Francia Köztársaságnak, de nem tekintik azokat az ország részeinek, vagy az Európai Unió költségvetési rendszerének, ellentétben a tengeren túli megyékkel. Amikor az anyaország 2002-ben átállt az euróra, ezen területek nem vették át az új fizetőeszközt. Még mindig a francia csendes-óceáni valutaközösségi frank a hivatalos pénznem, bár a frank árfolyamát az euró árfolyamához kötötték.

Az első birodalom

A Polinézia esetében megjósolt 15 évhez képest jóval drámaibb gyorsasággal ment végbe a Franciaország egykori afrikai gyarmatbirodalmát képező, majd Párizzsal továbbra is szoros gazdasági-katonai szövetségben álló észak- és közép-afrikai államok elszakadása. Az elmúlt alig pár esztendő alatt búcsút mondhattak több olyan, jelentős méretű afrikai államnak, amelyek a területén még a 18. században rendezkedtek be, s azóta – a gyarmatok függetlenedésének és a határok módosulásának dacára – bizonyos értelemben a mai napig ellenőrzésük, befolyásuk alatt tartották.

Kapcsolódó tartalom

Az optimista francia erre azt mondhatja: legfeljebb felépít egy újabb gyarmatbirodalmat Franciaország, hiszen azt már kétszer is megtette.

A legelső francia gyarmatbirodalom Amerikában jött létre a 16. században, a mai Kanada keleti területein, illetve a későbbi Egyesült Államok középső régiójában. Franciaország

Nyugat-Indiában is szerzett területeket, melyeket 1954-ig birtokolt.

Párizs észak-amerikai fennhatósága, melyet egy Kanadától a Nagy-tavak vidékén át Louisianáig húzódó, igen széles földsávra terjedt ki, gyakorlatilag már összeomlott a hétéves háborúban (1756–1763), 1804-re pedig Santo Domingo elvesztésével

a franciák kiszorultak Észak-Amerikából,

és búcsút mondhattak első gyarmatbirodalmuknak.

CFAfrika?

Franciaország igen gyorsan hozzákezdett második gyarmatbirodalma kiépítéséhez: 1830-ban megkezdte Algéria meghódítását, majd

a 19. század végére gigantikus gyarmatbirodalmat hozott létre Észak-Afrikában

(Szahara övezet), Madagaszkár szigetén, emellett jelentős területekre tett szert – a területeket részben Kínától megszerezve – Indokínában is. A második világháborúban De Gaulle tábornok a gyarmatokra támaszkodva szervezte meg a független Franciaország új haderejét, s bár az 1960-as évekre Nagy-Britannia és Franciaország elvesztette gyarmatait, Párizs igen komoly – jóval több mint informális – befolyást tartott fenn továbbra is egykori afrikai területein.

Az afrikai országok „kézben tartásának” egyik eszköze az úgynevezett CFA frank (afrikai valutaközösségi frank) volt, melyből kétfélét bocsátottak ki, egyet Nyugat- és Közép-Afrika északi, a másikat a kontinens középső régiói számára. A valutát, melynek árfolyamát ekkor a francia frankhoz kötötték (1990-től pedig az euróhoz), 1945-ben vezették be. Párizs az 1960-as évektől a legutóbbi időkig tizennégy afrikai ország pénztartalékát tartotta kézben.

Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon

devizatartalékaik 80 százalékát helyezték el

a „függetlenné válást” követően a francia államkincstár által ellenőrzött, úgynevezett műveleti számlákon. A kétféle CFA-valuta mögött álló bankok névleg afrikaiak voltak, ám

nem rendelkeztek saját monetáris politikával.

Az ide tartozó államok nem látnak rá még saját devizatartalékaikra sem.

Kapcsolódó tartalom

Bár a legutóbbi időkben Párizs ígéreteket tett a CFA-val kapcsolatos pénzügyi politika megváltoztatására, és tervek születtek arról, hogy e bankrendszer működését függetlenítik a Banque de France-tól, a francia központi banktól, egyelőre nem történtek konkrét lépések ebben az ügyben.

Megy az arany vándorútra

Egyelőre nem lehet tudni, mennyire megalapozottak azok az információk, melyek szerint

Párizs évi 440 milliárd eurónyi – más források szerint 500 milliárd euró – adót szed be a CFA után.

Franciaország hivatalosan tagadja ezeket a felvetéseket, ahogy azt is, hogy a francia állam rendszeresen felhasználja a CFA-államok pénzeszközeit. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök például arról beszélt tavaly novemberben egy televíziós műsorban, hogy Párizs a CFA-államoktól elveszi azok erőforrásait, s így például a CFA-bankjegyekért cserében igényt tart a Burkina Fasóban kitermelt arany 50 százalékára.

 

 

A francia jelenlét valóban erőteljes a volt gyarmatok egy részén: Elefántcsontparton például francia cégek birtokolják és ellenőrzik az összes nagy közműszolgáltatót, így a víz-, áram- és telefonszolgáltatót, a közlekedési ágazatot, a kikötőket és nagyobb bankokat is; ugyanez a helyzet a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban.

És jött az idegenlégiós

A volt gyarmati területek kézben tartása a – legalábbis gyanús hátterű – puccsok, államcsínyek végrehajtása volt azon állam- és kormányfők esetében, akik megpróbáltak kiválni ebből az országcsoportból. A Franciaországnak hátat fordító,

a CFA-szerződés felbontását kilátásba helyező, frissen függetlenné vált Togo elnökét, Sylvanus Épiphanio Olympio elnököt például 1963. január 13-án gyilkolták meg.

 

Modibo Keita, Mali elnöke 1962-ben vonta ki Malit a CFA által fémjelzett pénzügyi közösségből, őt vértelen puccsal buktatták meg 1968. november 19-én. Utódja, Modibo Keita visszaintegrálta az országot a CFA-államok közé.

Kapcsolódó tartalom

Feltűnően gyakoriak voltak a régióban a francia idegenlégiósok vagy a francia hadsereg volt katonái által végrehajtott puccsok is: 1966. január 1-jén például Jean-Bédel Bokassa, a francia idegenlégióban nevelkedett tábornok hajtott végre puccsot David Dacko, a Közép-afrikai Köztársaság első elnöke ellen. (Bokassa 1979-ig volt hatalmon, rendkívül kegyetlen katonai diktatúrát vezetett be, mi több, 1976-ban császárrá koronáztatta magát.)

1966. január 3-án Maurice Yameogo, a Felső-Volta Köztársaság (ma Burkina Faso) első elnöke hatalmát döntötte meg puccsal Aboubacar Sangoulé Lamizana, aki fiatal korától a francia hadsereg tisztje volt. 1972. október 26-án pedig Mathieu Kerekou, aki Hubert Maga elnök, a Benini Köztársaság első elnökének biztonsági őre volt, hajtott végre puccsot az elnök ellen – ő maga 1968 és 1970 között francia katonai iskolákba járt.

Nem csak a gyanús hátterű katonai fordulatok tették több mint érezhetővé a volt gyarmattartó jelenlétét az egykori Francia Afrikában.

„A kastély” véres titkai

A Malit a szélsőséges iszlamista fegyveresektől megtisztítani igyekvő francia alakulatok, amelyek a Barkhan hadműveletben vettek részt, hatalmukkal önkényesen visszaélve terrorizálták a lakosságot. Ennek egyik eszköze volt az Észak-Maliban fekvő

Gao városában, a repülőterén felállított titkos börtön.

A francia erők, akiket a tartózkodásuk jogcímét biztosító hadművelet okán „a Barkhane katonáiként” emlegettek, mindenféle nemzetközi és helyi jogszabályi keretet felrúgva, ítélet nélkül, titkos börtönben tartotta fogva a „terrorizmussal gyanúsított” személyeket. Bár a francia napilap, a Liberation újságírója, Pierre Alonso 2021. február 15-én beszámolt az illegális börtönről, a témában mindeddig csak nagyon kevés információ szivárgott ki. Pedig még egy könyv is megjelent a teljes francia médiavilág szinte teljes csendjétől kísért témában: Rémi Carayol újságíró, az Afrique XXI munkatársa A Száhel-menti délibáb: Franciaország háborúban Afrikában. Servel, Barkhane és utána? címmel kérdőjelezi meg Franciaország legutóbbi afrikai katonai misszióinak célját, értelmét.

A bázis, amelyet „A kastély” néven is emelgettek, a gaói repülőtéren felállított sátrak és előregyártott épületek labirintusának szívében rejtőzött. Hivatalosan ez a fogvatartási hely nem létezett: még a reptéren szolgáló katonák nagy része sem tudott róla, a bázis telefonjait pedig lekódolták. A francia katonák által letartóztatott gyanúsítottakat napokig, esetenként több hétig fogvatartották itt. A fogvatartottakat éjjel-nappal tartó kihallgatással gyötörték a „hírszerzési szakértők”, mielőtt átadták volna őket a mali hatóságoknak.

Ha beindul a daráló

Azok jártak jól, akik megúszták ennyivel, számos esetben ugyanis egyszerűen „eltűntek” azok, akik ily módon kerültek a helyi hatóságok kezére. Micehel Pauron, a Jeune Afrique munkatársa, aki 2019-ben több, hasonlóan eltűnt személyt keresett, egy francia tisztet idézett az Afrique XXI-ben megjelent cikkében.

„Hogy mit csináltak velük, a maliakkal, utána?

Azt hiszem, feldarabolták és eltüntették őket, de azt mondanám, hogy ez már nem a mi dolgunk” – fogalmazott az interjúalany.

A gaói repülőtér titkos börtönével szemben hatalmas médiavisszhangot keltett az a „sérelem”, hogy amikor Ibrahim Traoré százados vette át a hatalmat Burkina Fasóban 2022 szeptemberében, indoklás nélkül kiutasított két francia újságírót.

Maliban és Burkina Fasóban sűrűn érte az a vád a francia erőket, hogy nem lépnek fel elég határozottan az iszlamistákkal szemben. Ez nem tűnik megalapozatlannak, ha figyelembe vesszük, hogy a Franciaországban igen komoly hatalmi és politikai tényezőt jelentő baloldali pártokat gyakran vádolják „islamo-gauchism”-mal, ami azt jelenti, hogy – a Maghreb-országokból származó, muszlim hátterű, komoly szavazóbázist jelentő tömegek politikai támogatására apellálva – szemet hunynak a szélsőséges iszlamizmus térnyerése felett.

Wagner-nyitány a Debussy-rapszódia helyett

Franciaország – s egyben a nyugati mainstream média – narratívája a Nyugat-Afrikából való, igen gyors távozással kapcsolatban mindezzel szemben az, hogy Burkina Fasóban és Maliban „hergelték a lakosságot”, és „szították a franciaelleneséget”; a fenti visszásságokat ezek a források rendre említés nélkül hagyják. Azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy Franciaország nem a

tisztázatlan pénzügyi visszaélesek gyanúja vagy a polgári lakossággal szembeni bánásmód, illetve a zűrzavaros állapotok miatt

keltett felháborodás okán szorult volna ki egykori gyarmatairól.

Kapcsolódó tartalom

Mali, amely 1905-től (akkor még a Francia Szudán részeként) Párizs ellenőrzése alatt állt, majd 1960-ban elnyerte függetlenségét, 2022-ben mondott búcsút a francia katonáknak, akiket Párizs az év februárjában vont ki onnan.

Amikor Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban tüntetések robbantak ki, ahol több százan orosz zászlót lengettek, a vezető hírügynökségek, mint az AP, attól óvtak, hogy ha

a frissen keletkezett hatalmi vákuumot, Franciaország kivonulását felhasználva Wagner-zsoldosok érkeznek Burkina Fasóba,

akkor megnő az emberi jogi atrocitások, köztük a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények kockázata.

A harmadik birodalom

Franciaország 2023 februárjában vonult ki Burkina Fasóból.

Napjainkra az egykori, főleg az afrikai területeken

tekintélyes méretű második francia gyarmatbirodalom is összeomlott,

és az egykori nagyhatalom óceániai jelenléte is megkérdőjeleződött. A kérdés most már csak az, hogy Franciaország mikor, hol fogja felépíteni harmadik gyarmatbirodalmát, amennyiben még képes lesz erre.

Kiemelt kép: Az emberek az utcára vonulnak, hogy támogassák Burkina Faso új puccsista vezetőjét, Ibrahim Traore kapitányt 2022. október 2-án Ouagadougouban (Fotó: Stringer/Anadolu Agency via Getty Images)

Ajánljuk még