Időjárás

Másodfokú riasztást adtak ki felhőszakadás veszélye miatt

Csaknem 2200 embert menekített ki Szudánból a brit hadsereg

A londoni külügyminisztérium végleges adatai szerint csaknem 2200 embert menekített ki egy hét alatt a harcok dúlta Szudánból a brit fegyveres erők erre a célra létrehozott alakulata. A brit védelmi tárca kedden bejelentette, hogy a brit katonák visszaadták a szudáni hatóságoknak az evakuálásra használt repülőteret.

A külügyi közlemény szerint hétfő estig 2179-en hagyták el Szudánt a brit királyi légierő (RAF) által múlt kedden létesített légihídon.

Kapcsolódó tartalom

A minisztérium szerint ez volt a leghosszabb és legnagyobb ilyen jellegű nyugati kimenekítési művelet az afrikai országban kitört fegyveres összecsapások kezdete óta.

A brit műveletben – amelyben Ben Wallace brit védelmi miniszter írásos tájékoztatása szerint a brit hadsereg 16. légi szállítású támadó dandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt – a briteken kívül 1087 más állampolgárt is elszállítottak Szudánból, köztük amerikaiakat, íreket, hollandokat, kanadaiakat, németeket és ausztrálokat.

A londoni külügyminisztérium bejelentette azt is, hogy a brit kormány nem indít további evakuáló járatokat az erre a célra eddig használt, a szudáni fővárostól, Kartúmtól északra fekvő Vádi Szaídna repülőtérről, mivel jelentősen csökkent az e járatokra jelentkező brit állampolgárok száma, és a hadszíntéri helyzet is egyre bizonytalanabb.

A tárca közölte ugyanakkor, hogy Port Szudán kikötővárosba települt egy brit diplomáciai munkacsoport, amely konzuli segítséget nyújt mások mellett azoknak a briteknek, akik kereskedelmi cégekkel kívánnak távozni Szudánból.

A külügyminisztérium hozzátette, hogy az evakuáláshoz segítséget nyújt a királyi haditengerészet Lancaster nevű fregattja, bár a tájékoztatás nem részletezi, hogy a brit hadihajó pontosan milyen szerepet tölt be a műveletben.

A brit védelmi minisztérium keddi beszámolója szerint a brit fegyveres erők visszaadták a Vádi Szaídna repülőtér működtetését a szudáni hatóságok hatáskörébe.

Kapcsolódó tartalom

A tárca közölte azt is, hogy a brit alakulat előzőleg kijavította a repülőtér futópályáját, amely az evakuálási művelet idején jelentősen megnövekedett forgalom miatt megrongálódott.

A védelmi minisztérium keddi ismertetése szerint a repülőtér most jobb állapotban van, mint amikor Nagy-Britannia átvette működtetését.

A brit fegyveres erők a dél-atlanti Falkland-szigetekért 1982-ben Argentínával megvívott háború óta most először végeztek hasonló repülőtér-helyreállítási munkát – áll a közleményben.

A tárca közvetett utalást tett arra, hogy a brit fegyveres erők nem ellenséges körülmények között, hanem a szudáni kormánnyal egyeztetve vették át a repülőtér feletti ellenőrzést. A tájékoztatás szerint a brit alakulat parancsnoka távozása előtt felhívta szudáni partnerét, hogy megköszönje neki a „szoros munkakapcsolatot”, amely lehetővé tette a brit művelet biztonságos lebonyolítását.

A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a repülőtérről elszállított civilek életkora 5 nap és 92 év között volt.

A brit hadsereg által felállított tábori kórházban 130 beteget láttak el, és a kezelések között több életmentő műtéti beavatkozás is volt – áll a brit védelmi tárca keddi ismertetésében.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még