Aktuális

Ha vásárolt ebből a termékből a Sparban, ne fogyassza el, vigye vissza!

Kanada lezárta a szudáni evakuációs műveletét a veszélyes körülmények miatt

Kanada lezárta a szudáni evakuációs műveletét az ingatag és veszélyes helyi körülmények miatt – jelentette be vasárnap Anita Anand védelmi miniszter.

„A veszélyes körülmények miatt, és összhangban szövetségeseink döntéseivel, nem tervezünk több kanadai repülőjáratot a Vádi Szeidna repülőtérről” – ismertette Anand sajtótájékoztatóján.

A szudáni konfliktus szembenálló felei egymást vádolják a vasárnap éjfélkor lejáró és elvileg 72 órával meghosszabbított tűzszünet megsértésével.

A védelmi tárcavezető szerint mintegy 230 kanadai állampolgár, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező személy maradhatott a konfliktus dúlta országban. Az észak-amerikai ország csütörtökön kezdte meg állampolgárai és más külföldiek kimenekítését. Csaknem 550 embert hoztak ki légi úton Szudánból. A szövetségesekkel közösen mintegy 400 kanadai állampolgárt sikerült evakuálni – tette hozzá.

Anand szerint a kanadai kormány most alternatív útvonalakat keres az emberek kimenekítésére, egyebek között Port Sudanán kikötőjén keresztül.

Ajánljuk még