Aktuális

Eladó az Elvarázsolt kastély! Lessen be a lenyűgöző épületbe

A háború és a diplomáciai nagyüzem árnyékában Putyin Herszonba látogatott

| Szerző: hirado.hu
A dél-ukrajnai Herszon megyébe látogatott az orosz elnök. Vlagyimir Putyin az orosz ellenőrzés alatt álló terület katonai igazgatásával egyeztetett, majd a donbaszi Luhanszkban is látogatást tett. Ezalatt az orosz külügyminiszter a brazil fővárosban tárgyalt. Szergej Lavrov azt mondta: Moszkva érdekelt a háború mielőbbi lezárásában. A brazil külügyminiszter pedig arról beszélt: álláspontjuk szerint azonnali tűzszünetre van szükség.

Katonai helikopterrel érkezett Vlagyimir Putyin a dél-ukrajnai Herszon megyébe. Ez volt a második alkalom a háború kirobbanása óta, hogy az orosz elnök ukrán területre látogatott. A Fekete-tenger partján fekvő megyét 2022 márciusa óta tartja ellenőrzése alatt az orosz hadsereg. A katonai közigazgatás egyik helyi főhadiszállására látogatott az államfő: a Dnyepr csapatcsoport központjában a hadsereg parancsnokaival egyeztetett.

Fontos számomra, hogy meghallgassam véleményüket a hadihelyzetről, hogy fenntartsuk a párbeszédet”mondta Vlagyimir Putyin.

Kapcsolódó tartalom

Innen a keleti luhanszki területre ment, ahol a nemzeti gárda főhadiszállását kereste fel. Az oroszbarát szakadárok már 2014-ben kikiáltották Luhanszk függetlenségét, majd 2022 szeptemberében Oroszország egyoldalúan kimondta a terület elcsatolását.

Ezalatt az orosz külügyminiszter a brazil fővárosban járt. Szergej Lavrov megköszönte a brazil diplomáciának az ukrajnai konfliktus békés rendezése érdekében tett erőfeszítéseit. Úgy fogalmazott: Moszkva érdekelt a háború mielőbbi lezárásában, és

céljuk, hogy a problémákat ne csupán rövid időre, hanem hosszú távon oldják meg, ám szerintük ezt sem Ukrajna, sem a Nyugat nem támogatja.

A brazil külügyminiszter pedig arról beszélt: álláspontjuk szerint azonnali tűzszünetre van szükség.

Egy nappal korábban Pekingben járt Lula da Silva brazil elnök, ahol Hszi Csin-ping kínai államfővel úgy döntöttek: nemzetközi békakoalíciót alkotnak annak érdekében, hogy előmozdítsák az ukrajnai háború békés rendezését. A távoli országok erőfeszítéseire azért van szükség – fogalmazott a brazil elnök –, mert Moszkva és Kijev nem közeledik egymáshoz, az EU és az Egyesült Államok pedig a háború folytatását szorgalmazza.

Kapcsolódó tartalom

A washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője erre úgy reagált: a brazil elnök papagájként ismételgeti az orosz és a kínai propagandát.

A brazil külügyminiszter visszautasította a Fehér Ház kritikáját. Mauro Vieira azt mondta: nem érti, hogyan jutott a szóvivő a következtetésére.

Még soha nem voltak annyira egységesek a G7 országok Ukrajnával és Tajvannal kapcsolatban, mint most – így értékelte a szervezet csúcstalálkozóját a japán külügyminiszter.

Az Egyesült Államok, Kanada, Japán és négy nyugat-európai ország diplomatái elhatározták: folytatják az Oroszországgal és Kínával szembeni, határozott politikai-gazdasági nyomásgyakorlást. Hajasi Josimasza azt mondta: béke csak akkor lesz Ukrajnában, ha az oroszok kivonulnak.

Kapcsolódó tartalom

Annak érdekében, hogy minél előbb véget érjen az orosz megszállás, Oroszországnak azonnali hatállyal vissza kell vonulnia, ahogy az az ENSZ Közgyűlés 140 tagállama által megszavazott határozatában is szerepel. Annak érdekében, hogy Oroszország reagáljon a nemzetközi közösség hangjára, támogatnunk kell Ukrajnát az illegális invázió elleni küzdelmében” – mondta a diplomata.

A találkozó, mindazonáltal, különösebb eredmény nélkül zárult.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: újra elkötelezték magukat Ukrajna biztonsági és gazdasági támogatása mellett.

Kiemelt kép forrása: EPA/Kremlin.ru

Ajánljuk még