A Molotov–Ribbentrop paktum értelmében, az 1920-ban – 123 évnyi megszállást és felosztást követően – Európa térképére újra felkerült Lengyelországot felosztotta egymás között a náci Németország, valamint a Szovjetunió. Az 1989 előtti tankönyvek a német támadásról, a gliwicei rádióadó, és a Westerplatte elleni attakról szóltak, valamint elhintették azt a mindennemű történelmi tényt nélkülöző hiedelmet, amely szerint a lengyel hadsereg lovasrohammal válaszolt a német tankok felvonulására.
Kapcsolódó tartalom
A rendszerváltoztatást megelőző narratíva szerint az 1940 áprilisában végrehajtott mészárlást a német hadsereg katonái követték el,
ám a valóságban a szovjet titkosszolgálat, az NKVD emberei hajtották végre azt, a Szmolenszkhez közeli Katyn falucska erdejében.
A mintegy húszezer lengyel hazafi, zömében katonatiszt, értelmiségi, egyházi személy módszeres legyilkolása a sztálini Szovjetunió bosszúja volt a „visztulai csodára”, Moszkva 1920-as varsói vereségre, amelynek következtében a kommunista állam kénytelen volt meghunyászkodva békét kötni a nála sokkalta gyengébb Lengyelországgal szemben. Azt tartják, hogy magyar vonatkozás nélkül elképzelhetetlen a világtörténelem legtöbb eseménye. Nos, a varsói csatát megelőzően a Magyar Királyság hadianyaggal támogatta a lengyeleket:
a trianoni békében szétszabdalt állam több millió darab lőszerrel segített a szovjetek elleni harcban.
Kapcsolódó tartalom
Sajnos, a magyar szál később a katyni mészárlás kapcsán is felbukkant. Az 1939-ben szovjet megszállás alá került lengyel területeken a szovjetek összegyűjtötték azok névsorát, akiket velük ellenséges elemnek tituláltak. Tízezreket deportáltak a Szovjetunióba, tízezreket pedig saját földjükön büntettek meg a sztálini „rendcsinálás jegyében”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának szűk vezetése 1940 márciusában fogadta el azt a titkos határozatot, amely megpecsételte mintegy húszezer lengyel életét. A mészárlásra a katyni erdőben került sor, ám százakat végeztek ki Szmolenszk, Tver és Minszk börtöneiben is.
A marhavagonokban szállított lengyeleket teherkocsikon vitték ki az erdő mélyére, ahol szisztematikusan tarkón lőtték őket.
A katyni emlékpark bejárata (forrás: Wikipedia)
Tömegsírjaikat markológépek temették be, amelyek zaját csak a tölténytárak cseréje törte meg néha. A sírokat 1942-ben találták meg kényszermunkára sorozottak. Mivel a terület ekkor már német megszállás alatt állt, nem kellett Moszkva engedélye az exhumálások megkezdéséhez, amelyek egyik vezetője, a patológus professzor, Dr. Orsós Ferenc volt. Talán épp ő is a helyszínen tartózkodott, amikor megtalálták Korompay Emánuel Aladár szótárszerkesztő, egyetemi tanár holttestét, aki 1939-ben, Varsóban élő magyarként csatlakozott a lengyel hadsereghez.
A szinte minden lengyel családot érintő mészárlás valós történetének megismeréséhez 1989-ig kellett várnia a világ közvéleményének:
a Kreml elismerte ugyan a mészárlás végrehajtásában játszott szerepét, ám népirtásnak azóta sem tekinti azt.
Annak ellenére, hogy a szovjetek elismerték bűnösségüket, a lengyel néplélek mégsem nyugodhatott meg az általuk „elátkozott helynek” nevezett erdővel kapcsolatban,
ugyanis 2010 áprilisában a megemlékezésre tartó lengyel különgép, fedélzetén Lengyelország komplett vezetésével, élükön Lech Kaczynski elnökkel, lezuhant a szmolenszki katonai reptér mellett. A tragédiát senki sem élte túl.
Az ezeréves magyar–lengyel barátság jegyében, 2011-ben emlékparkot alakítottak ki a meggyilkolt lengyel hazafiak emlékére a magyar fővárosban, ahol bárki leróhatja kegyeletét a lengyelség Trianonjának is nevezett tömeggyilkosság áldozatai előtt. 2007 óta a katyni mártírok emléknapja április 13.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds