Időjárás

Sapka, sál, kesztyű, télikabát: fagyveszély várható a következő napokban

Amerikai csapatok elfogták a dzsihadisták egyik magas rangú tagját Szíriában

Amerikai csapatok elfogták az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik magas rangú tagját Szíriában – jelentette be szerdán az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom).

A tájékoztatás szerint a helikopteres támadást Szíria keleti részén hajtották végre szombaton este, és a segítségével elfogták Hudajfah al-Jemenit és két segédjét.

A Centcom hangsúlyozta, hogy a terroristák elfogásával csapást mértek „a szervezet azon képességére, hogy műveleteket tervezzen, illetve hajtson végre”. A közleményben kiemelték azt is, hogy az akció során nem voltak civil áldozatok.

Kapcsolódó tartalom

Április elején az amerikai hadsereg arról adott hírt, hogy megölték az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét, Háled Ajdd Ahmad adzs-Dzsabúrit Szíriában. Washington szerint Dzsabúri volt felelős a szélsőségesek több támadásának előkészítéséért Európában, illetve Törökországban, valamint ő alakította ki a terrorszervezet törökországi vezetői struktúráját.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/ Gulamullah Habibi))

 

Kapcsolódó hírek

Végeztek az Iszlám Állam egyik parancsnokával az amerikai erők
Az amerikai erők végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú parancsnokával Szíria északnyugati részén – jelentette be a az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom) kedden.
Külföld

Ajánljuk még