Rendkívüli

Videón az autós üldözés a Nagykörúton – tizenhét piroson hajtott át és két rendőrautót is összetört az eszeveszetten száguldozó ámokfutó

Ferenc pápa a római Szent Péter téren mondta el Urbi et Orbi apostoli áldását – nézze vissza a szentmisét!

| Szerző: hirado.hu
Ferenc pápa vasárnap a világhoz intézett húsvéti üzenetében arra kérte az oroszokat, hogy "keressék az igazságot" országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban. A katolikus egyházfő továbbá párbeszédre szólított fel az izraeliek és a palesztinok között a közelmúltbeli erőszakos cselekmények után.

A katolikus egyház legfontosabb ünnepén a szentmise után, délben a pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el hagyományos húsvéti üzenetét és urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását a Vatikán becslései szerint mintegy százezres tömeg előtt.

„Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!” – mondta. A pápa arra kérte Istent, hogy „nyújtson vigaszt a sebesülteknek és mindazoknak, akik a háború miatt elvesztették szeretteiket, és adja, hogy a foglyok épségben és egészségesen térhessenek vissza családjukhoz”.

Hozzátette: „nyissa meg az egész nemzetközi közösség szívét, törekedjenek arra, hogy véget vessenek ennek a háborúnak és minden konfliktusnak és vérontásnak a világunkban”.

Ahogy minden húsvét alkalmával tette, a 86 éves egyházfő fölszólalt a Közel-Kelet békéjéért is, felhívásával utalva a közelmúltban Jeruzsálemben történt erőszakos cselekményekre és az Izraelt, Libanont és Szíriát érintő, határokon átnyúló tűzharcokra.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még