Aktuális

Kilencvenmillióval lett gazdagabb egy szerencsés lottójátékos

A pápa kéthetes húsvéti tűzszünet kihirdetését javasolta

Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökséggel a katolikus egyházfővel folytatott személyes beszélgetésre hivatkozva.

„Jövő héten lesz a katolikus húsvéthét, majd ortodox húsvéthét következik. A pápa most közölte velem, hogy ennek tiszteletére azt javasolja: az ukrajnai különleges hadművelet területén két hétre álljon le minden katonai cselekmény a katolikus és az ortodox húsvét hetére. Vagyis vasárnaptól kezdve két héten át ne legyenek támadások, mindenki hagyja abba az egymásra való lövöldözést, és hirdessenek fegyverszünetet” – mondta Szevasztyjanov.

Kapcsolódó tartalom

A katolikus egyház idén vasárnap, április 9-én, míg az ortodox keresztények egy héttel később, április 16-án ünneplik a húsvétot.

Szevasztyjanov korábban azt állította, hogy a katolikus egyházfő kész közvetíteni mind az ukrajnai konfliktus, mind pedig a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor ügyének rendezése ügyében.

Kapcsolódó tartalom

A kolostor sorsa körül kiéleződött a feszültség, miután az ukrán vezetés felszólította a Moszkva és követői által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyházat (UPC), hogy szerzetesei hagyják el a keleti szláv kereszténység legfontosabb központjának tekintett épületegyüttest, vagy pártoljanak át a rivális, a kijevi vezetés támogatásával létrehozott Ukrajnai Ortodox Egyházhoz (PCU).

Valóban olvastuk a hírekben (a tűzszüneti kezdeményezést) a tisztelt tisztségviselő elmondásában, aki találkozott a pápával, de a Vatikán részéről nem hallottunk semmilyen erre vonatkozó bejelentést, ezért nem tartjuk szükségesnek és lehetségesnek reagálni” – nyilatkozott pénteken újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Kiemelt kép: MTI/AP/Andrew Medichini

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még