Időjárás

Esővel vonul át a hidegfront, térképen mutatjuk, milyen idő várható

Donald Trump ártatlannak vallotta magát

Megkezdődött Donald Trump meghallgatása New Yorkban. A volt elnököt a kampányfinanszírozási szabályok megsértésével vádolják egy 2016-os ügy miatt, amikor ügyvédje egy felnőttfilmes színésznőnek fizetett volna a hallgatásáért. Trump – és hívei – szerint ugyanakkor politikai indíttatású boszorkányüldözés indult ellene. Donald Trump a büntetőjogi vádakban ártatlannak vallotta magát.

A volt amerikai elnök ártatlannak vallotta magát, miután 34 bűncselekménnyel, köztük üzleti feljegyzések meghamisításával vádat emeltek ellene a manhattani bíróságon.

A Fox News rámutatott, a vádak alapján a Trumpra kiszabható büntetés elérheti a 136 évet is. Az ügyészség a teljes vádiratot nyilvánosságra hozta, ide kattintva olvasható.

Trump anélkül hagyja el a bíróságot, hogy beszélt volna az újságírókkal

Mintegy két órával érkezését követően, Donald Trump elhagyta a manhattani bíróság épületét. A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem nyilatkozott az újságíróknak. A New York-i kerületi ügyész, Alvin Bragg hamarosan sajtótájékoztatót tart.

 


A tárgyalás előtt történt

Hétfőn, helyi idő szerint kora este indult el Donald Trump magánrepülőgépével Mar-a-Lagoi birtokról New Yorkba. Az utat végig kiemelt médiafigyelem kíséri, hiszen elsőként áll volt amerikai elnök bíróság elé.

Tévéstábok álltak végig az út mentén, ahol a volt elnök konvoja haladt. És elkísérték a New York-i Trump toronyba, ahol az éjszakát töltötte, majd onnan a bíróság épületébe. A sajtó nagyon szeretett volna ott lenni a meghallgatáson is. Ez ugyan ellenkezik az amerikai szokásjoggal, amely szerint még fotósokat sem eresztenek be a tárgyalásokra, de arra hivatkoztak, hogy kiemelt jelentőségű ügyről van szó. A bíró végül annyit engedélyezett, hogy a meghallgatás előtt néhány fotós bemehet a terembe – de az ügy érdemi részén már nem lehetnek ott.

Kapcsolódó tartalom

A vád egy 2016-os üggyel van kapcsolatban – az elnökválasztási kampány idején Donald Trump ügyvédje, állítólag, 130 ezer dollárt fizetett egy felnőttfilmes színésznőnek, hogy hallgasson az elnökjelölttel folytatott kapcsolatáról. Ez önmagában nem törvénysértő, de a manhattani kerületi ügyész szerint a pénzt a kampányfinanszírozási szabályok megsértésével, üzleti iratokat megmásítva fizették ki.

Alvin Bragg ügyész – úgy tudni – több, mint harminc vádpontban szeretné elmarasztalni a volt elnököt.

Bragg a demokrata párt támogatásával került az ügyészi székbe 2021-ben. A Magyar Nemzet azt írta:

kampányát Soros György fia, Jonathan Soros és annak felesége, Jennifer Allan Soros is támogatta, fejenként tíz-tízezer dollárral, pedig ők korábban pénzügyileg nem avatkoztak bele kerületi ügyészi versenyekbe.

Az ügyész indítványát a múlt csütörtökön jóváhagyta a 23 tagú vádesküdtszék is.

A volt elnök ugyan mindenben együttműködik a hatóságokkal, de közösségi oldalán jelezte, jogtalannak tartja az eljárást, Bragget pedig Soros emberének tartja.

Egyértelműen úgy gondoljuk, hogy ez politikai ügy. Szeritem mindkét oldal tudja, hogy ez a hatalommal való visszaélés” – jelentette ki a volt elnök ügyvédje, és hangsúlyozta, Trump a végsőkig küzdeni fog igazáért.

Kapcsolódó tartalom

Egyértelműen politikai boszorkányüldözésnek tekintik a bírósági ügyet Trump hívei is – a volt elnök továbbra is a legnépszerűbb a republikánus elnökjelöltségre pályázók között. A párt vezetői ugyanakkor azt kérték, a támogatóktól, hogy akárhogyan is alakuljon a bírósági ügy, a demonstrációk maradjanak békés keretek közt.

A dmeokrata politikusok – beleértve Joe Biden elnököt is – nem kommentálják a Trump elleni eljárást. Bár nyilvánvaló – egy esetleges ítélettől azt várják, hogy csökken majd Donald Trump esélye a visszatérésre az elnöki székbe.

Trump szerint a bíró személye és a helyszín sem megfelelő

Trump kedden közösségi média platformján, a Truth Soicalon úgy fogalmazott, szerinte a manhattani „igazságtalan helyszín, nem a legalkalmasabb a vád alá helyezésére, ezért azt javasolta, hogy az ügyet helyezzék át a közeli Staten Islandre – számolt be a Fox News.

Kapcsolódó tartalom

Nagyon igazságtalan helyszín, olyan területekkel, ahol a lakosság egy százaléka szavazott a republikánusokra. Ezt az ügyet a közeli Staten Islandre kéne áthelyezni – fair és biztonságos helyszín lenne a tárgyaláshoz” – írta az Egyesült Államok korábbi elnöke, aki a kijelölt bíró személyével sincs megelégedve.

Ráadásul a bíró és családja közismerten Trump-gyűlölő.

Katasztrofális volt egy korábbi Trump-ügyben. Mindent elutasított, borzalmas utasításokat adott az esküdtszéknek, és lehetetlen volt vele együttműködni a boszorkányüldözési per során” – fejtette ki Trump.

Hozzátette: az említett Juan Merchan bíró lánya is demokrata. Korábban Kamala Harris amerikai alelnöknek dolgozott, illetve a Biden–Harris-kampányban jelenleg is ténykedik.

Órákkal a meghallgatás előtt összecsaptak a tüntetők

Nem sokat kellett várni az első összecsapásra a manhattani bíróság épülete előtt gyülekező tömegben. A Fox News beszámolója szerint egy maroknyi Trump-párti és Trump-ellenes tüntető dulakodott egymással.

(Fotó: Kena Betancur/Getty Images)

A kaotikus jelenetről készült fotók alapján az egyik Trump-szimpatizáns megragadott egy nagy transzparenst, amelyen a „Trump folyamatosan hazudik” felirat volt olvasható. A nő elesett, és ráfeküdt a transzparensre. Ezt követően a volt elnök letartóztatását követelő pólókat viselő tüntetők elkezdtek dulakodni vele.

(Fotó: Kena Betancur/Getty Images)

 

Ajánljuk még