Megrázó

Kigyulladt a hőlégballon, a szülők odavesztek, kislányuk kiugrott a kosárból

Soros György is megszólalt Trump vádemelésével kapcsolatban

| Szerző: hirado.hu
Soros György állítja, nem adott pénzt Alvin Bragg-nek, miközben egy hozzá köthető szervezet több százezer dollárral támogatta a Trumpot vádló főügyész kampányát. Ráadásul Soros családtagjai közvetlenül is adományoztak a kampányhoz.

 

Ami Alvin Bragget illeti, nem adományoztam a kampányához, és nem ismerem őt” – mondta Soros a Semafor hírportálnak. „Úgy gondolom, hogy egyesek a jobboldalon inkább az erőltetett összeesküvés-elméletekre koncentrálnának, mint a volt elnök elleni súlyos vádakra” – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

Soros megjegyzései azután hangzottak el, hogy Trump elnök és Ron DeSantis floridai kormányzó, valamint sok más republikánus politikus „Soros által támogatottnak” nevezte Bragget.

Soros az elmúlt években országszerte több tucat kerületi ügyészjelöltet támogatott.

Tavaly nyáron a Wall Street Journal című lapban írt is egy véleménycikket, amelyben kifejtette, hogy miért állítja pénzét a „reformszándékú” ügyészek mögé.

Kapcsolódó tartalom

Bár Soros nem adományozott közvetlenül Bragg kampányának, 2021 májusában 1 millió dollárt adott a Color of Change nevű szervezetnek, amely nem sokkal az adomány átvétele után több százezer dollárt költött Bragg jelöltségének támogatására.

A Szövetségi Választási Bizottság nyilvántartása szerint Soros adománya volt a legnagyobb, amelyet a Color of Change a 2022-es választási ciklus során kapott, és végül a csoport által összegyűjtött 3,9 millió dollárnak nagyjából 25 százalékát tette ki.

Whitney Tymas ügyvéd és büntetőjogi reformaktivista hozza létre a politikai akcióbizottságokat a Sorosnak fontos államokban. Miután létrehozza, pénzt juttat nekik, és ők általában több százezer dollárt költenek az általa preferált jelöltek támogatására.

Kapcsolódó tartalom

Mindemellett Soros családtagjai közvetlenül támogatták Bragg kampányát. Soros fia, Jonathan Soros, és Jonathan felesége, Jennifer Allan Soros közvetlenül Bragg bizottságának adományozott – jelentette korábban a Fox News Digital.

Jonathan Soros 2021. április 26-án 10 ezer dollárt utalt a mostani kerületi ügyésznek, derül ki az állami nyilvántartásokból. Három nappal később, április 29-én Jennifer Allan Soros további 10 ezer dollárral járult hozzá a kampányhoz. Míg más magánszemélyek szerényebb összegű támogatásokkal járultak hozzá a kampányhoz, a Soros-házaspár a legnagyobb adományozók között szerepelt.

A hozzájárulások szokatlanok voltak a pártól, mivel általában nem vesznek részt anyagilag a kerületi ügyészi választásokban, bár más New York-i politikai kampányoknak és csoportoknak adományoztak már.

Kapcsolódó tartalom

Mint arról a hirado.hu is beszámolt, Donald Trump ellen vádat emeltek New Yorkban, így ő lesz az első olyan (volt) amerikai elnök, aki ellen büntetőeljárás indul.

Forrás: Fox News

A kiemelt képen: Soros György magyar származású amerikai üzletember, milliárdos (Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)

Ajánljuk még