Fontos

Ferenc pápa elhagyhatta a kórházat

Ferenc pápa elhagyhatta a kórházat és megerősítette, hogy jön Magyarországra

Ferenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték – jelentették hírügynökségek. Az egyházfő a La Repubblica című lap tudósítójának megerősítette, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat.

A 86 éves katolikus egyházfőt légzési nehézségekkel szerdán szállították be a Gemelli-klinikára. Orvosai közlése szerint az állapota gyorsan javult az alkalmazott intravénás antibiotikumkúra hatására, így három nap után visszatérhetett vatikáni rezidenciájára.

Kapcsolódó tartalom

Távozása előtt köszönetet mondott a klinika igazgatójának, valamint az összes orvosnak és ápolónak, aki gondját viselte. Beszélt és imádkozott egy házaspárral, amelynek az előző éjszaka ott a kórházban meghalt a lánya, valamint „dedikálta” egy karja törött fiú gipszkötését.

Kapcsolódó tartalom

A kórház előtt egy fehér Fiat 500-as autó és kísérőkocsik vártak rá szombaton reggel, majd menet közben a konvoj megállt, az egyházfő kiszállt a Fiatból, botra támaszkodva, de önállóan járt, és üdvözölte a láthatására összegyűlt embereket, valamint nyilatkozott az odasereglett újságíróknak.

„Nem éreztem jól magam, de nem ijedtem meg, és még élek, láthatják!”

– jelentette ki.

A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain, és személyesen szeretné felolvasni húsvét vasárnapi üzenetét, valamint elmondani az Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra.

Kapcsolódó tartalom

A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re. Nem ez az első eset, hogy a bíborosok vezetik a szertartásokat.

A La Repubblica című lap tudósítója szombaton az utcán megkérdezte a már ismét az autójában ülő Ferenc pápától, hogy az eddigi tervnek megfelelően Magyarországra látogat-e április 28-a és 30-a között, amire ő igennel válaszolt.

Ferenc pápa budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia.

A kiemelt képen: Ferenc pápa (Forrás: EPA/RICCARDO ANTIMIANI)

Kapcsolódó hírek

Folyamatosan javul Ferenc pápa állapota, szombaton akár el is hagyhatja a kórházat
Várhatóan ma hazaengedik a kórházból a vírusos megbetegedéssel küzdő Ferenc pápát, így jelen lesz a nagyhét szertartásain. Mivel a pápa állapota folyamatosan javul, a várakozások szerint semmi akadálya nincs annak, hogy április 28-a és 30-a között Magyarországra látogasson – hangzott el az M1 Híradójában.
Külföld
Útmutatást és bátorítást is ad majd a pápa a fiataloknak Budapesten
Ferenc pápa április 28-án érkezik Budapestre és 30-ig lesz Magyarországon. Látogatásának csúcspontja az április 30-ai, vasárnapi szentmise lesz a Kossuth téren, ahová tízezreket várnak. A Szentatyával való találkozást szerte a Kárpát-medencéből várják a fiatalok.
Belföld
Fontos a ráhangolódás a Szentatya érkezésére – A közmédia közelebb hozza Ferenc pápa tanításait a nézőkhöz
Kiemelt figyelemmel tudósít a közmédia Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásáról és az ahhoz kapcsolódó eseményekről. A lelkipásztori látogatást egyenes adásban közvetítik a közszolgálati televíziós csatornák, valamint dokumentumfilmekkel és egész napos műsorfolyammal is várják a nézőket. A katolikus egyházfő április 28-án érkezik hazánkba.
Belföld
Orbán Viktor a Vatikánba utazott
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Rómában lerótta kegyeletét Karl-Joseph Rauber bíboros-érsek, egykori budapesti apostoli nuncius ravatalánál – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Külföld

Ajánljuk még