Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

Turistákat sodort el egy lavina, többen életüket vesztették

Négy ember, köztük legalább egy külföldi turista halálát okozták a lavinák pénteken Norvégia északi részén – közölte a helyi rendőrség.

A skandináv ország északi csücskében fekvő Kavringtindenben egy ötfős, külföldi turistákból álló csoportot sodort el egy lavina, egyikük meghalt, ketten megsérültek – közölte sajtótájékoztatóján Morten Pettersen, Troms város rendőrségének munkatársa. Hozzátette: a rendőrség dolgozik a külföldi halálos áldozat azonosításán.

Dan-Havard Johnsen, a közeli Lyngen település polgármestere közölte:

az ötfős csoport Olaszországból érkezett, de az elhunyt turista állampolgársága egyelőre nem ismert.

Morten Pettersen azt is elmondta: röviddel később két másik ember is meghalt amiatt, hogy egy másik lavina a tengerbe sodort egy házat Reinoya szigetén, valamint a ház istállóját is, amelyben 140 kecske volt.

Egy harmadik lavina pedig Nordreisa térségében lepett meg egy kisebb csoportot. A csoport egyik tagja meghalt, és a rendőrség közleménye szerint nagy valószínűséggel ő is külföldi volt.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még