Aktuális

Megvan A Dal 2024 győztese: Itt meghallgathatja a nyertes produkciót

A spanyol kormányfő párbeszédre biztatja Volodimir Zelenszkijjel a kínai elnököt

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Pekingben igyekezett meggyőzni Hszi Csin-ping kínai elnököt: kezdjen párbeszédet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – erről maga spanyol kormányfő számolt be pénteki sajtóértekezletén a kínai fővárosban.

Sánchez a megbeszélésén kifejezte aggodalmát „Ukrajna törvénytelen megtámadása miatt”, továbbá biztatta a kínai elnököt, hogy első kézből tájékozódjon Zelenszkij béketervéről, amelynek központi eleme, hogy vissza kell állítani Ukrajnának a Krím 2014-es bekebelezése előtti területét.

„Úgy gondolom, hogy ez egy olyan terv, amely tartalmazza a tartós béke alapjait Ukrajnában, és tökéletesen összhangban van az ENSZ alapokmányával, illetve annak elveivel, amelyeket (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) megsértett az inváziójával” – fogalmazott Sánchez.

A CCTV kínai állami televízió beszámolója szerint Hszi Csin-ping ez alkalommal is a „hidegháborús mentalitás” és az „extrém szankciók” jelentette nyomás felszámolására szólított fel.

„Reméljük, hogy valamennyi érintett félnek párbeszéd és konzultációk révén sikerül egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható európai biztonsági rendszert felépítenie” – idézték a kínai elnököt.

Kapcsolódó tartalom

A spanyol kormányfő a kétoldalú viszonyt érintő tárgyalásairól kiemelte:

a kölcsönösségre alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik Kínával.

A CCTV híradása szerint Peking is abban bízik, hogy a kínai vállalatok számára tisztességes és igazságos környezetet biztosítanak Spanyolországban.

A kétnapos kínai látogatáson tartózkodó Pedro Sánchez csütörtökön felszólalt a dél-kínai Hajnan tartományban tartott Boao Fórum éves konferenciáján.

Ajánljuk még