Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton jelentette be, hogy hosszú évtizedek után először helyez el atomfegyvereket Fehéroroszországban, aminek következtében Oroszország és a Nyugat kapcsolatai tovább romlottak.
Kapcsolódó tartalom
Donald Trump volt amerikai elnök, aki 2024-ben ismét megméreti magát a választásokon, hétfő reggel a közösségi médiaplatformján (Truth Social) közzétett bejegyzésében fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban. Bejegyzésben a volt elnök Joe Biden kormányát hibáztatta a kialakult helyzetért és arra szólította fel támogatóit, hogy – Putyin bejelentésére válaszul – imádkozzanak.
„Helyben vagyunk! Ahogy megjósoltam, most már a nagy dolgokról beszélünk és az n betűs szót használjuk” – utalt a nukleáris szóra Trump. Majd így folytatta: „Mi vagyunk a felelősek a kialakult helyzetért. Ez történik, amikor inkompetens emberek vezetik az országot. Most csak annyit tudok mondani, hogy imádkozzatok!”
– idézi szavait a Newsweek.
Kapcsolódó tartalom
Az egykori elnök már januárban arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnának küldött fegyvercsomag nukleáris támadásra kényszerítheti a Kremlt. „Először a harckocsik, aztán az atomfegyverek jönnek. Vessünk véget ennek az őrült háborúnak, most! Olyan könnyű volna megcsinálni!” – írta akkor Trump.
Az aggodalmak közepette, hogy a fehéroroszországi atomfegyverek eszkalálhatják az ukrajnai háborút, az amerikai külügyminisztérium közölte, figyelemmel kíséri a helyzetet, de egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszországból taktikai nukleáris katonai eszközöket szállítottak volna Fehéroroszországba.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Donald Trump volt amerikai elnök az America First Policy Intézet America First Agenda Summit című rendezvényén Washingtonban 2022. július 26-án. (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)