Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

Portugál rendőrség: Nem minősíthető terrorakciónak a lisszaboni iszlám központban elkövetett késelés

Nem minősíthető terrorakciónak a lisszaboni iszlám központban elkövetett késelés – közölte szerdán a portugál rendőrség igazgatója.

Luís Neves azt mondta, semmi sem utal arra hogy a keddi támadás elkövetője radikalizálódott, vagy terrortámadás történt volna; a nyomozati adatok azt mutatják, hogy köztörvényes bűncselekményről van szó. Hozzátette: valószínűleg a késelő pszichológiai zavarának tudható be a bűncselekmény, de ezt szakorvosi vizsgálatnak kell megerősítenie, mert a nyomozás még folyamatban van.

Kapcsolódó tartalom

A késes támadást egy afgán menekült követte el a portugál főváros Iszmaili Központ nevű intézményében. Két embert megölt és egy harmadikat súlyosan megsebesített, majd megpróbált rátámadni a riasztás után a helyszínre érkező rendőrökre. A rendőrök semlegesítették, majd őrizetbe vették.

A tanúvallomásokból kiderült, hogy a férfi angolórán vett részt az intézményben, és a viselkedése azután változott meg, hogy telefonhívást kapott.

A Portugáliában élő afgán közösség elnöke, Omed Taeri korábban úgy nyilatkozott, hogy a tettes egy háromgyerekes afgán menekült, aki egy éve él Portugáliában, és nem tudja feldolgozni, hogy még görögországi tartózkodásuk alatt meghalt a felesége.

Kapcsolódó tartalom

A nyomozás azt már kiderítette hogy a férfi pár napon belül Németországba akart költözni a gyermekeivel együtt. Lőtt sebe miatt jelenleg kórházi ellátásra szorul, bírósági kihallgatására leghamarabb két hét múlva kerülhet sor.

Ajánljuk még