Rendkívüli

Hegymászási világrekordot állított fel egy nepáli férfi és egy norvég nő

New York Post: Kontraproduktív az amerikai kulturális imperializmus 

| Szerző: hirado.hu
Az Egyesült Államoknak, pontosabban a demokrata kormányzatnak, nem kellene ráerőltetnie radikális társadalmi programját minden olyan országra, amelyik ezt határozottan elutasítja és amerikai kulturális imperializmusnak tekinti – véli a New York Post publicistája.

A woke mozgalommal és kiemelten Magyarországgal is foglalkozó véleménycikk jelent a New York Post nevű amerikai lapban. Az írás szerzője, Miranda Devine szerint John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője az utóbbi időben furcsa kijelentéseket tesz, például azt, hogy az LMBTQ+ jogok az amerikai külpolitika alapvető részét képezik.

Kirby azt is mondta, hogy az Egyesült Államoknak meg kell vizsgálnia, hogy gazdasági szankciókat vezet-e be Ugandával szemben, ha a parlament által nemrég elfogadott LMBTQ-ellenes törvényt életbe léptetik. Ez azért is lenne szerencsétlen szerinte, mert az Ugandának nyújtott amerikai segélyek nagy része az egészségügyi ellátásra, különösen az AIDS kezelésére irányul.

Megemlíti Magyarországot is, ahol pedig a USAID vezetője, Samantha Power „csinált balhét” nemrég a gyermekvédelmi törvény miatt. Utal arra, hogy

igencsak visszás, amikor az amerikaiak saját társadalmi erkölcseiket akarják ráerőltetni hagyományosan keresztény vagy iszlám országokra.

Kapcsolódó tartalom

Szerinte Power múlt havi magyarországi útja során azzal dicsekedett, hogy az általa vezetett ügynökség az adófizetők pénzét arra költi, hogy „segítse a független média virágzását”. Arra azonban „fogadni lehet”, hogy a független média ellenségnek tekinti Orbán Viktort, akit Biden elnök „gengszternek” nevezett, annak ellenére, hogy Orbán tavaly a negyedik egymást követő választást nyerte meg.

Leszögezi:

„Magyarország parlamentáris köztársaság, a NATO és az EU tagja, erős, szabad sajtóval és az emberi jogokat kifejezetten védő alkotmánnyal rendelkezik”.

Hozzátette: a magyarok egyszerűen nem rajonganak az amerikai „woke-izmusért” vagy a genderideológiáért. Talán ezért döntött úgy – provokatív szándékkal – tavaly az amerikai elnök, hogy David Pressmant, egy homoszexuális emberi jogi ügyvédet küld az országba nagykövetnek.

Kapcsolódó tartalom

Pressman azóta számtalanszor konfrontálódott a kormánnyal.

Devine úgy látja, nem diplomatikus és nem is túl bölcs dolog feleslegesen elidegeníteni egy amerikai szövetségest, különösen a globális veszélyek idején.

Idézi a korábbi hírszerzési vezet, John Ratcliffe szavait, aki szerint „katasztrofális következményei lehetnek annak, ha az országokat arra próbálják kényszeríteni, hogy elfogadják a Biden-kormány szélsőségesen liberális társadalmi programját”.

Kapcsolódó tartalom

A Biden-adminisztráció kifejezetten ellenségesen lép fel minden olyan külföldi kormánnyal szemben, amelyről úgy gondolja, hogy az intolerancia légkörét teremti meg. Az „ultraliberális” külügyminisztériumi tisztviselők aztán sokféle módon (diplomáciai eszközökkel, pénzügyi szankciókkal, vízumkorlátozásokkal és egyéb intézkedésekkel) próbálják büntetni őket – írja a szerző.

Nem csoda tehát, hogy ez az ideológia a világ számos pontján rendkívül népszerűtlen, amerikai kulturális imperializmusnak tekintik azt, amely aláássa hagyományos vallási és családi értékeiket.

Szembeállítja ezzel a taktikával Kínát és a kínai diplomáciát, melyet nem érdekelnek a vele együttműködő országok szexuális erkölcsei, ezért nem is alakul ki ellenszenv vele szemben.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Getty Images) 

Ajánljuk még