Aktuális

Kettészakad ma az ország – térképen mutatjuk, milyen idő várható

Morawiecki: Az Ukrajnával szomszédos országok közös levélben fordulnak Brüsszelhez a gabonaválság ügyében

Az ukrán gabona behozatalát korlátozó megoldásokat szorgalmazzák az Ukrajnával szomszédos országok közös, az Európai Bizottságnak (EB) továbbítandó levelükben – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő szerdai varsói sajtóértekezletén.

A miniszterelnök elmondta: az EB „azonnali cselekvését” sürgető levél megfogalmazásáról az Európai Tanács legutóbbi ülése során állapodott meg az Ukrajnával szomszédos országok kormányfőivel.

Az Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek címzett levélben „minden lehetséges eszközt javasolnak, beleértve a mennyiségkorlátozásokat, a védővámokat, különféle, a behozatalt korlátozó előírásokat” – fejtette ki Morawiecki.

Mint hozzátette, a korlátozások nem vonatkoznának például a Lengyelország területén csak áthaladó, többek között Afrikába vagy a közel-keleti országokba irányuló gabonaszállítmányokra.

Újságíróknak válaszolva kifejtette: a követeléseket tartalmazó, jelenleg még szerkesztés alatt álló közös levelet rövidesen, „legkésőbb ma vagy holnap” továbbítják az Európai Bizottsághoz, amely „remélhetőleg pozitívan viszonyul majd az állásfoglaláshoz” – fogalmazott Morawiecki.

Kapcsolódó tartalom

Aláhúzta: a megoldásokat nemcsak Lengyelország várja el, hiszen „ugyanolyan problémákkal küzdenek a románok, a magyarok, a szlovákok, a bolgárok, a csehek és néhány más ország”.

Lengyelországról Morawiecki elmondta: arra utasította Henryk Kowalczyk kormányfőhelyettest, agrárügyi minisztert, hogy sürgősen készítsen elő olyan belföldi előírásokat, amelyek egyrészt lehetővé teszik a lengyel raktárakban már felhalmozott ukrán gabona egy részének gyors külföldi értékesítését,

másrészt korlátozzák a lengyel piacot destabilizáló gabona további behozatalát Ukrajnából.

„Humanitárius és katonai segítséget nyújtunk Ukrajnának, de a gabona esetében a lengyel gazdák jelentős problémákkal küzdenek” – szögezte le Morawiecki, aki ehhez még hozzáfűzte: a kormány „hatalmas állami forrásokat fordít a probléma kezelésére”.

Amint a sajtóértekezleten elhangzott, Varsó eddig 200 millió zlotynak (16 milliárd forint) megfelelő összeget kapott az Európai Uniótól a lengyel gabonatermelők támogatására, az állami költségvetésből pedig ennek tízszeresét kell szánnia a probléma enyhítésére.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még