Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

A keddi franciaországi tüntetéseken 175 rendőr is megsérült

A nyugdíjreform ellen Franciaország-szerte zajló tüntetések és zavargások során kedden 175 rendőr is megsérült – közölte Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán a Twitteren.

A belügyminisztérium adatai szerint az országos tüntetéseknek kedden mintegy 740 ezer résztvevője volt. A CGT szakszervezet azonban kétmilliós részvételről számolt be.

A miniszter tájékoztatása szerint a tüntetések biztosítására 13 ezer rendőrt vetettek be, és 201 tüntetőt őrizetbe vettek.

Kapcsolódó tartalom

A média zavargásokról és anyagi károkról számolt be Párizson kívül Nantes-ban, Rennes-ben, Lille-ben, Bordeaux-ban, Calais-ban, Dijonban, Toulouse-ban, Strasbourgban és Caenben is. Mint írták,

több helyszínen előfordult, hogy a rendőrök vízágyút és könnygázt is alkalmaztak a tüntetők ellen.

A nyugdíjkorhatárt 62-ről 64-re emelő nyugdíjreform ellen hetek óta tüntetnek Franciaországban. A kezdetben békés demonstrációk után akkor kezdtek elszabadulni az indulatok, mikor az államfő, Emmanuel Macron parlamenti szavazás nélkül fogadtatta el a törvényt. A kormány ellen két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak, de mindkettő kudarccal végződött.

A törvény szövegét az alkotmánytanács még felülvizsgálja, de Macron el akarja érni, hogy a reform még idén hatályba lépjen.

Kiemelt képünk: A nyugdíjreform ellen tüntetők és rohamrendőrök összecsapása Párizsban 2023. március 28-án. (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Ajánljuk még