Fontos

Hajtóvadászat indult a józsefvárosi gyilkos után

Orosz óhitű vezető: A pápa kész közvetíteni a kijevi barlangkolostor ügyében

Ferenc pápa kész közvetíteni a Moszkva által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), és a skizmatikusnak tartott – az ukrán állam segítségével létrehozott – Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU) közötti tárgyalásokon az UPC szerzeteseinek a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostorból való kiutasítása ügyében – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke kedden a TASZSZ-hírügynökséggel, a pápával folytatott személyes beszélgetésére hivatkozva.

Az Oroszországi Ortodox Egyház által történelminek tekintett UPC szerzeteseinek az ukrán kormány ultimátuma értelmében szerdai határidővel el kell hagyniuk a kolostort, vagy át kell pártolniuk a rivális egyházhoz.

„Azt mondta (a pápa), hogy kész közvetítést vállalni, hogy az UPC és a PCU minden személyes kérdést meg tudjon beszélni. Közvetítő lehetne, segíthetne az UPC-nak megvédeni az álláspontját. (…) Ha probléma van a kapcsolatfelvételben, az álláspont közlésében, kész közvetíteni” – mondta Szevasztyjanov, aki levelezésben áll a katolikus egyházfővel.

Kijelentette, hogy a pápának a békére és a tárgyalásokra való felhíváson kívül nem áll rendelkezésére más jogi mechanizmus a segítségnyújtásra.

„Ő csak békére, párbeszédre és tárgyalásokra szólíthat fel. A Lavra esetében a hely szentségének tiszteletben tartására szólít fel, hogy hagyják abba a most zajló akciókat, de nincsenek olyan jogi mechanizmusai, amelyekkel konkrétan beavatkozhatna” – mondta Szevasztyjanov.

Az óhitű tisztségviselő a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy a pápa elfogadhatatlannak tart minden agressziót az UPC-nek a kijevi Pecserszka Lavrában, „az Istenanya földi otthonában” élő szerzetesei ellen. „Tehát a PCU és a hatóságok minden követelését tárgyalások formájában kellene érvényesíteni, kifejteni követeléseiket és közös megegyezéssel megállapodni” – mondta.

Kapcsolódó tartalom

Korábban Kirill, Moszkva és Oroszországi pátriárkája „borzalmas cselekedetnek” minősítette, hogy az ukrán hatóságok a barlangkolostor elhagyására akarják rákényszeríteni az általuk oroszbarátnak nevezett, ezáltal megbélyegzett szerzeteseket.

Felszólította a helyi ortodox egyházak vezetőit, Ferenc pápát, António Guterres ENSZ-főtitkárt és más vallási vezetőket, valamint a nemzetközi szervezetek képviselőit, hogy „tegyenek meg minden lehetséges erőfeszítést” a szerzetesek kiutasításának és a kolostor kényszerű bezárásának megakadályozására.

Ferenc pápa korábban aggodalmát fejezte ki a kijevi Pecserszka Lavra helyzete miatt,

és felszólította „a háborúban részt vevő feleket, hogy tartsák tiszteletben a vallási helyeket”. A felhívást a világ több ortodox vezetője támogatásáról biztosította. A kérdés az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjén is szerepelt.

Ukrajnában alapvetően két ortodox egyház rivalizál egymással: a kijevi vezetés által Moszkva-barátként megbélyegzett, Moszkva által pedig történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), amely zsinatjának 2022. május 27-i határozatával kilépett a moszkvai patriarkátus fennhatósága alól, valamint az ukrán kormány által támogatott Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU), amely Konstantinápolytól 2019-ben kapott autokefáliát (önállóságot).

Kapcsolódó tartalom

Annak dacára, hogy az UPC – a háború előtt legnépesebb ukrajnai ortodox felekezet – hivatalosan elfordult a moszkvai patriarkátustól Oroszország Ukrajnában indított háborúja miatt, az ukrán kormány megvonja tőle a szovjet időkben államosított kijevi barlangkolostor bérleti jogát.

Március 10-én felszólították a szerzeteseit, hogy március 29-ig hagyják el a keleti szláv kereszténység legfontosabb központjának tekintett, a 11. században alapított Pecserszka Lavrát.

Pavlo metropolita, a barlangkolostor apátja közölte, hogy a szerzetesek nem fognak távozni.

Az ukrán állam támogatásával létrehozott PCU szinódusa kedden, a kijevi kormányhoz hasonlóan, arra szólította fel az UPC szerzeteseit, hogy vagy hagyják el a kolostor helyiségeit, vagy pártoljanak át az ő szervezetükbe.

Az új egyház követői kedden sértegették az ellentábornak a Lavrában istentiszteletre összegyűlt tagjait, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban elfoglalták az UPC utolsó templomát, Ternopil megyében pedig felperzseltek egy szentélyt.

Az önmagát történelmi egyháznak tekintő UPC szerzetesei többezer hívő részvételével vasárnap liturgiát tartottak a Lavrában. A szertartáson a hívők annak ellenére is tömegesen vettek részt, hogy az ukrán biztonsági szervek mindenkit igazoltattak.

Ajánljuk még