Megrázó

Varga Judit: Magyar Péter késsel a kezében járkált a házban

Litvánia az idén 753 millió eurót tervez katonai felszerelésre költeni

Litvánia az idén 753 millió eurót (290 milliárd forint) tervez katonai felszerelésre költeni – közölte kedden a vilniusi védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a balti ország mindenek előtt légvédelmi, valamint mobil taktikai elektronikai hadviselési rendszerekre, drónokra, pisztolyokra és gépkarabélyokra fog költeni. Litvánia mindemellett Észtországgal és Lettországgal közös védelmi beszerzéseket is tervez a NATO keleti szárnya katonai képességeinek erősítésére.

A NATO-tag Litvánia határos az Oroszországhoz tartozó, de attól területileg elkülönült Kalinyingrádi területtel és Fehéroroszországgal. A két másik, szintén NATO-tag balti állammal, Észtországgal és Lettországgal együtt Vilnius is hevesen bírálja az ukrajnai orosz hadműveletet. Az utóbbi nyomán Litvánia jelentős mértékben növelte katonai kiadásait.

Litvánia 2023-ra csaknem 1,8 milliárd eurót (693 milliárd forint) különített el védelmi kiadásokra, ami bruttó nemzeti terméke (GDP) 2,252 százalékának felel meg.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még