Megrázó

Varga Judit: Magyar Péter késsel a kezében járkált a házban

Kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa

Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa, az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vette át kedden Budapesten.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen azt mondta, hogy a tanács megalakulása óta segíti a Kárpát-medence magyarságát, ezúttal fiatalokat szeretne adományokkal támogatni az ukrajnai háború okozta nehézségek enyhítésére.

Hozzátette:

a magyar állam segítsége mellett nélkülözhetetlen a civilek támogatása a háborús körülmények között.

Brenzovics László, aki Lomnici Zoltántól és Szunai Miklóstól, az Emberi Tanács elnökének főtitkárától vette át az ajándékcsomagokat, úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetben van.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nagyon sokan élnek ott, működnek a magyar oktatási intézmények, az árvaházak.

Azt mondta, a Kárpát-medence magyarsága szolidáris Kárpátaljával.

Nagyon fontos a szolidaritás érzése, (…) mert megerősíti a Kárpátalján élőket abban, hogy megőrizzék magyarságukat” – jelentette ki.

Az adományokat a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola hallgatói, középiskolások és a nagydobronyi árvaház lakói kapják.

Ajánljuk még