Baleset

Nekütközött egy hajó, papírmaséként omlott össze a híd – VIDEÓ

Fehérorosz külügy: A NATO lépései miatt kényszerült Minszk az atomfegyverek befogadására

Fehéroroszország azért döntött az orosz taktikai atomfegyverek befogadása mellett, mert az Egyesült Államok és szövetségesei évek óta nyomást gyakoroltak rá belpolitikai rendszerének és geopolitikai irányultságának megváltoztatása érdekében – közölte kedden a fehérorosz külügyminisztérium.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton jelentette be, hogy megállapodott Fehéroroszországgal taktikai atomfegyverek telepítéséről a szomszédos országban.

Kapcsolódó tartalom

A fehérorosz külügyminisztérium kedden közleményben indokolta meg együttműködését Oroszországgal, rámutatva, hogy Minszk a Nyugattal szembeni védekezés”jegyében jár el.

Az elmúlt két és fél évben Fehéroroszország korábban nem látott politikai, gazdasági és információs nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és NATO-szövetségeseik, valamint az Európia Unió tagállamai részéről” – áll a közleményben.

A politika és a gazdaság terén meghozott egyoldalú kényszerítő eszközök mellett a szomszédos NATO-országok területén, határaink közvetlen közelében növelik a katonai potenciált. Tekintettel ezekre a körülményekre és az ezekből eredő legitim nemzetbiztonsági aggodalmakra és kockázatokra, Fehéroroszország kénytelen volt a saját biztonságát és védelmi kapacitásait növelve reagálni” – folytatódik a szöveg.

A minszki külügyminisztérium leszögezte, hogy Fehéroroszország a Nyugat lépéseit egy független állam belügyeibe történő közvetlen és durva beavatkozásnak tekinti, amelynek célja az ország geopolitikai irányvonalának és belpolitikai rendszerének megváltoztatása. Ez egyenesen ellentmond azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Minszk az atomsorompó-egyezményhez csatlakozva vállalt – közölte a tárca.

Kapcsolódó tartalom

Moszkva már átadta Minszknek az atomtöltet hordozására alkalmas Iszkander rakétarendszert. Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy július 1-jén befejeződik a taktikai atomfegyverek tárolására alkalmas létesítmény építése fehérorosz területen.

Oroszország segítséget nyújtott Fehéroroszországnak az atomfegyverek hordozására alkalmas harci repülőgépek korszerűsítéséhez is – közölte korábban Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.

Ajánljuk még