Baleset

Megrázó felvétel: kisodródott a pályáról Lábatlan és Bajót között a versenyautó, négyen meghaltak

Moszkva kártérítést követelhet az Északi Áramlat felrobbantása miatt

| Szerző: hirado.hu
Oroszország azt tervezi, hogy felveti a nemzetközi közösségnek az Északi Áramlatot ért robbantások miatti súlyos anyagi károk megtérítésének ötletét. Az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozó diplomata elmondta, a vezetékek jövőjéről egyelőre nem döntöttek Moszkvában, de – feltehetően komoly igény esetén – Oroszország kész megjavítani azokat.

 

Az Oroszországot és Németországot a Balti-tenger alatt összekötő vezetékeket tavaly szeptember 27-én nagy erejű robbanások érték, aminek következményeként a gázvezeték használhatatlanná és szinte javíthatatlanná vált. Moszkva nemzetközi terrorcselekménynek nevezte az esetet.

Nem zárjuk ki, hogy később felvetjük az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása következtében keletkezett károk megtérítésének kérdését

– jelentette ki Dmitrij Biricsevszkij, az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködésért felelős osztályának vezetője az orosz RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjúban.

Kapcsolódó tartalom

A diplomata azt nem mondta meg, hogy Oroszország pontosan kitől vár kártérítést az incidens miatt. Szót ejtett ugyanakkor arról, hogy a vezetékek jövője igencsak bizonytalanná vált.

Jelenleg nagyon nehéz beszélni az Északi Áramlat vezetékrendszer jövőjéről. Összességében a szakértők szerint a sérült vezetékeket valamilyen módon helyre lehet állítani

– mondta.

Kapcsolódó tartalom

A vezetékek együttesen 110 milliárd köbméter gáz exportálására voltak képesek, ami több, mint Oroszország teljes, 101 milliárd köbméteres gázexportja a volt Szovjetunió területén kívülre 2022-ben – írja a Reuters.

Biricsevszkij hozzátette, hogy a nyugati országok ellenzik az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy Oroszország által előkészített határozattervezetét, amely az Északi Áramlat robbanásainak független nemzetközi kivizsgálását sürgetné. „Ennek ellenére továbbra is ragaszkodni kívánunk egy átfogó és nyílt nemzetközi vizsgálathoz, amelyben orosz képviselők kötelezően részt vesznek” – fogalmazott Biricsevszkij.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: A dán fegyveres erők által közreadott kép a tenger felszínére törő buborékokról  egy nagyjából egy kilométer átmérőjű körben az Oroszországból Németországba földgázt szállító Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetékek szivárgása következtében a balti-tengeri Bornholm szigete előtt 2022. szeptember 27-én. (MTI/AP/Dán fegyveres erők)

Ajánljuk még