Rendkívüli

Halottjai és sebesültjei vannak egy koncertterem elleni támadásnak Moszkva mellett

Évtizedek óta nem volt ehhez fogható sztrájk Németországban

| Szerző: hirado.hu
Harmincegy éve nem látott sztrájk zajlik hétfőn Németországban, gyakorlatilag semmi nem közlekedik ma. A szakszervezetek jelentős béremelést követelnek a hónapok óta szárnyaló infláció és a megélhetési költségek növekedése miatt.

 

A helyi, a távolsági és légi közlekedés szinte egész Németországban leállt. Az ország egyik legnagyobb szakszervezete, a Verdi és a vasutas-szakszervezet sztrájkja éjfélkor kezdődött, azóta a Deutsche Bahn vasúttársaság távolsági és sok helyütt regionális járatai, valamint a repülő- és hajójáratok is sem indultak útnak, és még az autópályákon is fennakadásokra lehet számítani, hiszen az autópálya-személyzet sem állt ma reggel munkába. A munkabeszüntetés várhatóan egész napos lesz.

Kapcsolódó tartalom

Európa legnagyobb gazdasága az egyre növekvő inflációtól szenved, a német fogyasztói árak ugyanis a vártnál jóval nagyobb mértékben, 9,3 százalékkal emelkedtek februárban (a német inflációs adatok hónapok óta meghaladják az euróövezet átlagát). Ennek oka egyebek mellett az orosz energiahordozókról való leválás, aminek rendkívüli árfelhajtó hatása van, ami különösen az élelmiszereknél tapasztalható. Az évek óta tartó viszonylagos árstabilitás után idén az ország több millió munkavállalója került nehéz helyzetbe, mivel az alapvető élelmiszerektől a bérleti díjakig minden jelentősen megdrágult.

Kapcsolódó tartalom

A szakszervezeti vezetők arra figyelmeztettek, hogy a kért béremelések immáron túlélési kérdésnek számítanak. Frank Werneke, a Verdi szakszervezet vezetője úgy fogalmazott,

„sok ezer munkavállaló számára a túlélés kérdése, hogy jelentős béremelést kapjon”.

A Verdi – mely közel 2,5 millió közszférában, többek között a tömegközlekedésben és a repülőtereken dolgozó munkavállaló nevében folytat tárgyalásokat – 10,5 százalékos, míg a vasutas szakszervezet – mely 230 ezer munkavállalót képvisel – 12 százalékos béremelést követel. Ez az előbbi esetében legalább havi 500 eurós (mintegy 185 ezer forint), utóbbi esetében pedig 650 eurós (mintegy 240 ezer forint) fizetésemelést jelentene.  A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró (több mint 900 ezer forint) egyszeri kifizetést ajánl.

A Focus német hírportál szerint az kétségtelen, hogy az alaptörvényben biztosított sztrájkjog a közszolgálatra is vonatkozik, és a figyelmeztető sztrájk legitim eszköz arra, hogy a másik oldalt engedményekre bírják. Hétfőn azonban nem egy-két városban álltak le a villamosok vagy a buszok, hanem a teljes német közlekedés ellehetetlenült, ez pedig „veszélyesen közelít a pénzért folytatott legális küzdelem és az alaptörvényt sértő politikai sztrájk közötti határvonalhoz”.

Érdekesség, hogy aki hétfőn Németországban utazni kényszerül, az szinte csakis autóval teheti ezt meg, ugyanakkor ez sem problémamentes, hiszen

az Utolsó Generáció (Letzte Generation) nevű klímaaktivista csoport országszerte útlezárásokat szervezett.

Stuttgartban például szinte teljesen elakadtak az autók, nehéz bejutni a városba. Elmondásuk szerint céljuk az, hogy felhívják a figyelmet a közlekedési szokások megváltoztatására.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Üres a müncheni nemzetközi repülőtér indulási csarnoka 2023. március 26-án. (Fotó: MTI/EPA/Anna Szilágyi)

Ajánljuk még