Aktuális

Megvan A Dal 2024 győztese: Itt meghallgathatja a nyertes produkciót

A római kormány „tunéziai robbanásra” figyelmeztette az Európai Uniót

Robbanás előtt áll Tunézia, ahonnan több százezren indulhatnak el Nicola Molteni olasz belügyi államtitkár pénteki nyilatkozata szerint, aki megerősítette Giorgia Meloni kormányfőnek az EU-csúcson tett kijelentéseit arról, hogy a migrációs áramlás erősödése miatt forró nyár előtt áll Európa.

Nicola Molteni kijelentette, hogy a súlyos politika és gazdasági válsághelyzetbe került Tunézia az összeomlás szélén áll.

A belügyi államtitkár a Radio24 adón úgy nyilatkozott, az Európai Uniónak minél előbb anyagi segítséget kell nyújtania az észak-afrikai országnak: „kölcsön nélkül Tunézia összeomlik, és robbanásszerű, több százezres migrációs áramlat indul el, az ország stabilizálása nemcsak Olaszország, hanem Európa érdekeit szolgálja”.

Kapcsolódó tartalom

Tunézia azonnali segítését sürgette Antonio Tajani külügyminiszter is a RAI közmédia csatornáin, hangoztatva, hogy ha Líbia mellett Tunézia irányából is „megnyílnak a migráció csapjai”, tömeges indulásokkal kell számolni. Megjegyezte, hogy titkosszolgálati információk szerint már megnövekedett migrációs nyomás tapasztalható a Líbia és Tunézia közötti határtérségben.

Antonio Tajani javasolta, hogy az EU és a Nemzetközi Valutaalap azonnali háromszázmillió eurós támogatásban részesítse Tunéziát, majd további kétszer ekkora összeggel az országban szükséges reformok megvalósítására.

Kapcsolódó tartalom

Aggodalmát fejezte ki a tunéziai helyzet miatt Giorgia Meloni kormányfő az uniós vezetők Brüsszelben zajló csúcstalálkozóján. A tájékoztatás szerint Meloni a csúcs csütörtök esti találkozóin emlékeztette a tagállamok vezetőit, hogy az év eleje óta az olaszországi partokra háromszor annyian érkeztek, mint a tavalyi év ugyanazon időszakában. „Ha ez a trend folytatódik, forró nyár várható ellenőrizhetetlen helyzettel” – mondta Giorgia Meloni, aki 900 ezer ember érkezéséről beszélt az afrikai partok irányából.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy gyors és eredményes fellépés szükséges a Földközi-tengeri emberkereskedő szervezetekkel szemben, mielőtt teljes ellenőrzés alá vennék a földközi-tengeri migrációs útvonalakat.

Majdnem kétórás, négyszemközti megbeszélést tartott Giorgia Meloni Emmanuel Macron francia elnökkel egy brüsszeli szállodában csütörtök éjszaka, melyen többek között a migráció témáját is érintették.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még