Aktuális

Medve támadt kocogókra Kovácspalotán

Védelmébe vette Lengyelországot Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő a LIBE-bizottságban

Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő védelmébe vette Lengyelországot az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén.

Felszólalásában – amelyet közösségi oldalán is megosztott – a fideszes képviselő kifogást emelt amiatt, hogy a bizottság vitát kezdeményezett a lengyel igazságszolgáltatás helyzetéről, de erre a vitára csak az egyik felet, az Európai Bizottságot hívta meg. Mint mondta, ezzel a vita legelemibb szabályai sem érvényesülnek.

Kapcsolódó tartalom

Hidvéghi Balázs szerint ennek oka az, hogy a bizottságot nem érdekli a kiegyensúlyozott vita, soha nem is érdekelte.

Úgy fogalmazott: amit az itteni baloldal szeret csinálni, az az, hogy a saját narratívájukat, és csakis a saját narratívájukat hallgatják meg, más véleményeket nem.

Közösségi oldalán felháborítónak nevezte, hogy baloldali politikusok hetente összeülnek és nagy egyetértésben elítélik Lengyelországot. Mindezt anélkül, hogy meghallgatnák a lengyel kormány álláspontját. „Ezért álltam ma ki lengyel barátaink mellett, a lengyel-magyar barátság napján” – mondta Hidvéghi Balázs.

A fideszes politikus szerint természetesen nem véletlen, hogy ez a vita most folyik; közelednek a lengyel választások, így a bizottság ismét kiveszi a részét a közvélemény manipulálásából.

Ajánljuk még