Rendkívüli

Negyven halálos áldozata és több mint száz sebesültje van egy koncertterem elleni támadásnak Moszkva mellett

Medvegyev: Oroszország 1500 páncélost akar gyártani idén, hogy az ukrajnai harctérre küldhesse őket

Oroszország 1500 páncélost akar gyártani idén, hogy az ukrajnai harctérre küldhesse őket – mondta Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt államfő és miniszterelnök egy csütörtökön közzétett interjúban.

Medvegyev hozzátette: a hadiipari komplexum teljes fordulatszámon dolgozik, és a fegyvergyárak többségében három műszakban termelnek.

Megjegyezte:

bár a Nyugat igyekszik elvágni Oroszországot a fontos alkatrészektől, és azt állítja, hogy az ország kifogy a tüzérségi lövedékekből, harckocsikból és rakétákból, a valóság ezzel szemben az, hogy csak idén 1500 páncélos gördül le a gyártósorról.

Medvegyev, aki a biztonsági tanácsban a hadiiparért is felel, már februárban is több ezer harckocsi építéséről és korszerűsítéséről beszélt egy gyárlátogatáson. Szakértők ugyanakkor kételkednek abban, hogy Oroszország képes lenne ekkora mennyiséget előállítani.

Kapcsolódó tartalom

Medvegyev azt is bejelentette, hogy Moszkva saját drónok gyártásába kezd, mert hiány mutatkozik nagyméretű harci drónokból.

A tisztségviselő maga tette közzé az interjút Telegram-csatornáján. Arról is beszélt, hogy hadüzenettel érne fel, ha a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján letartóztatnák Vlagyimir Putyin orosz elnököt Németországban. Ebben az esetben Moszkva rakétákkal támadná a német parlament és a kancellári hivatal épületét – fenyegetőzött.

Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát.

Medvegyev azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország hasonló vagy jobb fegyverekkel rendelkezik, mint a Nyugat, a fő feladat inkább a szükséges mennyiség előállítása.

A volt elnök úgy véli: elsősorban a stratégiai atomfegyverek biztosítják Oroszország védelmét.

„Ha ez nem lenne, már rég darabokra téptek volna minket”

– fűzte hozzá.

Ajánljuk még