A brit menekültügyi tanács jótékonysági szervezete – az új, még készülő brit migrációs törvényjavaslat tükrében – egy tanulmányt készített, amelyben a migránsok ellátásának költségét is megbecsülték abban az esetben, ha a törvény még ebben az évben, azaz november 7-én életbe lépne.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Királyság drákói szigorral próbálja megállítani az illegális bevándorlást a La Manche csatornán, és ezt egy új törvénnyel szeretnék megvalósítani. A tervezet szerint minden illegális migránst kitoloncolnának, aki biztonságos ország érintésével érkezik az Egyesült Királyságba, így ezek a személyek Ruandában várhatnák meg menedékkérelmük elbírálását.
Kapcsolódó tartalom
A szervezet számításai szerint a jogszabály hatálybalépését követő első három évben 225 000 és 257 000 közötti migráns menedékjogi kérelme kerülhet elutasításra, míg a harmadik év végére 161 000 és 192 000 közötti személy nem kapna menedékjogot. Ezeknek a migránsoknak az ellátása – akiket a szervezet szerint nem fognak kitoloncolni, így papírok hiányában dolgozni sem tudnak –, a brit belügyminisztériumnak összesen 8,7 és 9,6 milliárd font (3886–4288 milliárd forint) költséget jelent.
Az elrettentés a cél
A belügyminisztérium reagált az elemzésre: „A jelentésben használt számadatokat nem tudjuk megerősíteni. Az illegális migrációról szóló törvényjavaslat célja pontosan az, hogy elrettentse a migránsokat, és jelentősen csökkentse az illegális migrációt miután hatályba lépett.”
London tavaly áprilisban állapodott meg a ruandai kormánnyal a kitelepítésekről, azonban még egyetlen kitoloncolt bevándorló sem érkezett az afrikai országba, ugyanis több szervezet és magánszemély a bíróságon támadta meg az egyezséget.
Tavaly júniusban az Emberi Jogok Európai Bírósága ideiglenes döntéssel akadályozta meg, hogy elinduljon az első, néhány fős csoportot szállító repülőgép Kigaliba. Bár decemberben a londoni felsőbíróság jogszerűnek minősítette a programot, a fellebbezések miatt az ügy tovább húzódik.
A belügyminiszter, Suella Braverman vasárnap írta alá a paktum kiterjesztését, amelynek értelmében Ruanda akár korlátlan számú bevándorlót is kész befogadni.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: MTI/EPA/Vickie Flores