Rendkívüli

Negyven halálos áldozata és több mint száz sebesültje van egy koncertterem elleni támadásnak Moszkva mellett

Folytatódnak a tiltakozások Franciaországban a nyugdíjreform ellen, blokád alá vontak egy LNG-terminált

Folytatódtak Franciaországban a tüntetések a kormány nyugdíjreformja ellen, csütörtökön a tiltakozók blokád alá vonták az ország északi részén lévő Dunkerque cseppfolyósítottföldgáz- (LNG)-terminálját.

A terminál dolgozóinak szakszervezete azt közölte, péntek reggelig semmiképpen nem oldják fel a blokádot, ezt követően pedig gyűlésen vitatják meg a további lépéseket. A terminált működtető Fluxys azt közölte, hogy a blokád nyomán a termelést napi 70 gigawattórára (GWh) korlátozzák.

Az olajfinomítókban dolgozók már több mint két hete akadályozzák az olajtározóknál a ki- és bejutást, ezért a töltőállomásokon fokozatosan romlik a helyzet, a France24 hírtelevízió szerdai összesítése szerint az üzemanyaghiány jelenleg a megyék ötödében érzékelhető.

Kapcsolódó tartalom

A Le Parisien című francia lap azt közölte, hogy csütörtök reggel a tiltakozók az ország délnyugati részén fekvő Toulouse-nál lezártak egy autópályát, a nyugat-franciaországi Rennes-ben pedig egy buszpályaudvart foglaltak el.

A nap folyamán további tüntetések várhatók országszerte

– tette hozzá a lap.

A gyakorlatilag január óta tartó tüntetés- és sztrájksorozat kezdete óta emellett több zavargást is jelentettek. Gérald Darmanin belügyminiszter szerdán azt mondta, a felvonulásokat 12 ezer rendőr fogja biztosítani.

Kapcsolódó tartalom

Bár a megmozdulásokat a szakszervezetek szervezték, az utóbbi egy hétben több spontán tiltakozásról is érkezett hír, ezeken az emberek szemeteskukákat gyújtottak fel és a rendőrökkel is összecsaptak.

A tiltakozások kirobbanása óta már csaknem ezer embert tartóztattak le. Laurent Berger, az általában reformpári szakszervezet, a CFDT főtitkára a BFM TV televíziós csatornának adott interjújában a tervezet visszavonását sürgette.

„A több millió sztrájkoló és utcákon tiltakozó ember a legjobb válasz, melyet az elnöknek adhatunk”

– jelentette ki a radikálisabb CGT szakszervezetet vezető Philippe Martinez.

Emmanuel Macron államfő az év végig hatályba szeretné léptetni a reformot, amelynek fő eleme a nyugdíjkorhatár felemelése 62-ről 64 évre.

„Ez a reform szükséges, nekem sem szerez örömöt, szerettem volna nem bevezetni, (…) de nincs 36 megoldás (a nyugdíjrendszer megmentésére)” – jelentette ki szerdán Macron a TF1 kereskedelmi és a France2 közszolgálati televíziónak adott közös élő interjúban, aláhúzva, hogy a nyugdíjreformnak az év végéig hatályba kell lépnie, és ha kell, vállalja az ezzel járó népszerűtlenséget.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még