Rendkívüli

Negyven halálos áldozata és több mint száz sebesültje van egy koncertterem elleni támadásnak Moszkva mellett

A dán parlament megszavazta az ország csatlakozását az Európai Védelmi Ügynökséghez

A dán parlament csütörtökön támogatta az ország csatlakozását a brüsszeli székhelyű Európai Védelmi Ügynökséghez.

Koppenhága ezen felül részt szeretne venni az uniós tagállamok közös katonai projektjeinek összehangolását szolgáló Állandó Strukturált Együttműködésében (PESCO) is.

Az Európai Unió Tanácsa 2004-ben hozta létre az EDA-t azzal a szándékkal, hogy javítsa az EU védelmi kapacitásait kríziskezelés terén és fenntartson egy egységes európai biztonság- és védelempolitikát. Dániát leszámítva minden uniós tagállam tagja. Az EDA egyebek közt a védelmi együttműködés összehangolását szolgálja és támogatja a tagországok védelmi projektjeit és katonai képességeinek fejlesztését.

„Az egyik első dolog, amihez dán oldalról csatlakozni tudnánk, az az EDA Ukrajnának szánt lőszerek beszerzésével kapcsolatos önkéntes együttműködési projektje lenne” – hangsúlyozta Troels Lund Poulsen, a dán védelmi tárca ügyvivő vezetője, aki a betegszabadságon lévő Jakob Ellemann-Jensen minisztert helyettesíti.

Kapcsolódó tartalom

Tizenhét európai uniós tagállam, továbbá Norvégia írta alá az Ukrajna védelmi kapacitásait megerősíteni hivatott, közös lőszerbeszerzésről szóló megállapodást hétfőn. A megállapodás értelmében az aláíró országoknak rövidebb távon lehetőségük nyílik gyorsított eljárásban 155 milliméteres tüzérségi lőszerek, valamint hosszabb távon más lőszertípusok beszerzésére is.

A megállapodás célja Ukrajna megsegítésén felül az európai lőszerkészletek feltöltése is.

Az ukrajnai orosz hadművelet nyomán Dánia 2022 júniusában népszavazás útján eltörölt egy szabályozást, amelynek értelmében Dánia kimaradt az uniós védelmi együttműködésből. Koppenhága ezért nem vehetett részt korábban az EU katonai misszióiban, illetve a fegyverrendszerek közös fejlesztésében.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még