Bár némileg visszavett kedd esti, nagy meghökkenést keltő kijelentéseinek stílusából, Emmanuel Macron kifejezte eltökéltségét a vitatott körülmények között – a nemzetgyűlés megkerülésével – kihirdetett nyugdíjreform végrehajtása mellett – olvasható a Le Figaro című lap online kiadásában.
Kapcsolódó tartalom
Kijelentette: „A reformnak az év végéig hatályba kell lépnie.” Szerinte ez a záloga annak, hogy „összesen 1,8 millió honfitársunknak évente 600 euró körüli összeggel emelkedhessen a nyugdíja”.
Emmanuel Macron múlt csütörtökön döntött úgy, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, amely a nyugdíjkorhatár felemelését irányozza elő 62-ről 64 évre.
Kapcsolódó tartalom
Mégsem csőcselék
Azt követően, hogy
kedd este csőcseléknek nevezte az országos zavargások résztvevőit,
szerdai nyilatkozatában Macron már jóval visszafogottabb volt, korábbi nyilatkozatát átfogalmazva azt mondta: egyáltalán nem illegitimek a tüntetők.
“L’eau bout à 100°, le peuple à 49.3”
La marche aux flambeaux descend le Cour des 50 Otages à Nantes.#ReformesDesRetraites #Manifestations pic.twitter.com/Mj5FSfQPwc— France Bleu Loire Océan (@bleuloireocean) March 21, 2023
Kedd este az államfő még arról beszélt, hogy azoknak, akik részt vesznek a nyugdíjreform elleni országos tiltakozó akciókban, „nincs legitimitásuk a néppel szemben, amely szuverén módon fejezi ki magát választott képviselőin keresztül”. Akkor még azt is hozzátette: „a csőcselék nem uralkodhat a nép képviselőin”, és óvott attól, hogy Franciaországban is előforduljon a brazíliai vagy az egyesült államokbeli erőszakhullámhoz hasonló.

MTI/EPA/Teresa Suárez
Feszült várakozás előzte meg Macron szerdai nyilatkozatát.
Hat nappal azután, hogy a kormány az alkotmány 49-3 cikkelyét felhasználva szavazás nélkül, egyoldalúan elfogadta a nyugdíjreformot a nemzetgyűlésben, a tiltakozás továbbra is erős. A sztrájkok és blokádok számos ágazatban folytatódnak, és csütörtökre újabb mozgósítási napot terveznek. Emmanuel Macron a Le Figaro szerint arra számított, hogy a televíziós interjú enyhíti a feszültséget.
Kapcsolódó tartalom
Fel fogják oszlatni a zavargásokat
A kormány elleni bizalmatlansági indítvány kismértékű elutasításával bebizonyosodott, hogy nincs alternatív többség – kommentálta Emmanuel Macron a benyújtott, ám elbukott indítványt. Az interjúban az államfő
további bizalmáról biztosította Elisabeth Borne miniszterelnök asszonyt,
szerinte a politikus tovább vezeti a kormánycsapatot.
Az elnök – azzal együtt, hogy a nyugdíjreformot maga is szükséges rossznak nevezte, az országszerte kitört tiltakozó akciókra és a csütörtökre tervezett országos sztrájkra utalva kijelentette: „Nem fogunk eltűrni semmilyen garázdálkodást!” Jelezte: fel fogják oszlatni a zavargásokat.
Massive “49.3” protests in France after Macron forces through pension reforms by using article 49.3, which effectively enables the government to dissolve any opposition. The French aren’t having it. This could spell the end for the Macron dictatorship. pic.twitter.com/cjRRJMbeQD
— Mark Alan Pearce (@PearceAlan1962) March 17, 2023
Arra buzdította a kormányt, hogy lépjen fel erővel, és a hatósági kötelezettség kényszerítő eszközével úgy, ahogy a szemétszállításokra is rendőri erővel kötelezték sok helyen a sztrájkolókat.
Nem érdekli a népszerűség
A szakszervezetekkel kötött kompromisszum hiánya miatt sajnálatát fejezte ki ugyan, de jelezte: eddig egyetlen szakszervezeti erő sem lépett fel tárgyalási javaslattal. Azt is kifejtette: a népszerűséggel szemben a közérdeket választja, nem pedig a közvélemény-kutatásokat és a rövid távot.
Kapcsolódó tartalom
Macron arra reflektált, hogy a Le Journal du Dimanche című lap legfrissebb havi felmérése szerint (melyet az Ifop közvélemény-kutató végzett)
az elnök politikájával elégedettek aránya 28 százalékra csökkent
– ez a legalacsonyabb mutató a sárga mellényesek válsága óta.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Emmanuel Macron a G7 vezetőivel tartott videókonferencián a párizsi államfői rezidencián 2023. február 24-én (Fotó: MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson)