A kínai elnök, Hszi Csin-ping moszkvai látogatása apropóján a Politico az ukrán vezetés sajátos diplomáciai próbálkozásairól ír. A lap szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök furcsamód örömmel fogalmaz meg éles kritikát olyan országok ellen, mint Magyarország és Németország, amiért azok szerinte „túl közel kerültek az oroszokhoz”, ugyanakkor Kínával kapcsolatban feltűnően nagy megértést tanúsít.
Kapcsolódó tartalom
Minderre megvannak az okai:
az ukrán elnök Pekinget mint befektetőt, kereskedelmi partnert és potenciális közvetítőt inkább közelebb szeretné magához tartani, ahelyett, hogy eltaszítaná és azt kockáztatná, hogy Hszi Csin-ping belemegy az oroszoknak nyújtandó katonai támogatásba.
Ráadásul Kína szerepet játszhatna Ukrajna háború utáni újjáépítésében is.
A háború előtt Kína volt Ukrajna vezető kereskedelmi partnere, valamint az ukrán mezőgazdasági termékek hatalmas piaca. Emellett nagy összegeket fektetett be az ukrán infrastruktúrába, például a kikötőkbe és a távközlésbe.
Kijev igyekezett elkerülni, hogy megromoljon a viszonya az egyik legfontosabb partnerével, tartózkodott például, amikor tavaly az ENSZ elítélte Kínát, amiért üldözi a muzulmán ujgur kisebbséget.
Érdekes, hogy amíg az EU és a NATO tisztviselői rendkívül szkeptikusan reagáltak a múlt hónapban Kína 12 pontos béketervére, Zelenszkij azt hangsúlyozta, hogy hajlandó nyitva tartani az ajtót egy kínai vezetésű párbeszéd előtt.
„Úgy gondolom, hogy a kínai javaslatok egy része tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, és hogy ezen együtt tudunk dolgozni Kínával. Miért is ne? A célunk az, hogy sokakat gyűjtsünk magunk köré annak érdekében, hogy elszigeteljük Oroszországot” – fogalmazott az elnök.
Kapcsolódó tartalom
Vannak kritikus hangok is. Olekszandr Merezsko, az ukrán parlament külpolitikai bizottságának vezetője szerint a kétoldalú kapcsolatok Kínával mélypontra süllyedtek, méghozzá Kína Oroszországgal való szoros kapcsolatai miatt.
„Ráadásul Ukrajna egyértelműen az euroatlanti integráció útját választotta, ami ellentétes a kínai kapcsolatok fejlesztésével” – mondta Merezsko.
Ugyanakkor ő is úgy véli, reálpolitikai szempontból okos lépés a diplomáciai közeledés Kínához. Mint mondta: „Félő, hogy ha elkezdjük keményebben kritizálni Kínát, ez Pekinget abban erősíti meg, hogy növelje az Oroszországnak nyújtott segítségét, akár katonai értelemben is.”
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes a minap az olasz Corriere della Sera című lapnak adott interjút, és egyebek mellett az ukrán–kínai kapcsolatokról is beszélt. „Kína hagyományosan okos külpolitikát folytat, pragmatikusan és kiegyensúlyozottan mozog a nemzetközi térben. Nem hiszem, hogy Hszi Csin-ping nyílt konfrontációba kíván bocsátkozni a Nyugattal csak azért, hogy megkönnyítse az együttműködést Oroszországgal. Peking nem akarja kockáztatni a gazdasági szankciókat és az újabb feszültségeket” – fogalmazott Verescsuk.
A miniszterelnök-helyettes, aki a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetője is, hozzátette, a Volodimir Zelenszkij és Hszi Csin-ping közötti tervezett telefonbeszélgetés fontos lépés volna, ám egyelőre az egyeztetés időpontja kérdéses. „Várjuk a megerősítést” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
Kérdés, mit szólnak az amerikaiak Ukrajna megértő Kína-politikájához, mivel tudvalevő, hogy
Washington egyre inkább igyekszik elszigetelni szuperhatalmi vetélytársát, ezért már informális úton meg is kezdte egy szankciópárti szövetség létrehozását.
Oleg Usztenko, Zelenszkij gazdasági tanácsadója kitérő választ adott a Politicónak, hogy Ukrajna hogyan viszonyulna ahhoz, ha a Nyugat szankciókat vezetne be Kínával szemben: „Ukrajnának nincs világos elképzelése a Kínával szembeni szankciókkal kapcsolatban”.
Az ukrán vezetés láthatóan továbbra sem tudja, hogyan viszonyuljon Kínához. Kijev helyzete kényes: úgy kellene kapcsolatokat építeni a kínaiakkal, hogy közben nem haragítják magukra az Egyesült Államokat, amely eddig messze a legtöbbet invesztálta Ukrajna megsegítésébe.
Kapcsolódó tartalom
A teljes, angol nyelvű írást ide kattintva olvashatja.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal)