Aktuális

Hazánk biztonsági helyzetéről tájékoztatta a köztársasági elnököt a honvédelmi miniszter

Áder János: A világ ma távolabb áll a klímacéloktól, mint a 2015-ös elfogadásukkor

A világ ma távolabb van a 2015 végén Párizsban elhatározott klímacéloktól, mint az elfogadásuk pillanatában – figyelmeztetett Áder János New Yorkban az ENSZ legmagasabb szintű vízügyi fórumának keddi ülésén.

A volt köztársasági elnök, az ENSZ Víz- és Klímaügyi Vezetői Testületének tagja, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy szintén 2015-ben fogadták el a világ országai a fenntartható fejlődés 15 célját.

Ez legalább olyan fontos döntés volt, mint a párizsi megállapodás elfogadása és amit tekintve szintén távolabb áll a világ a céloktól, mint csaknem 8 évvel ezelőtt. Ezen belül a vízről és higiéniáról szóló célkitűzés megvalósulásától is távolabb állunk, mint 2015-ben – mutatott rá Áder János.

Kapcsolódó tartalom

A jelen kihívásaira utalva a volt államfő felhívta a figyelmet arra, hogy a népesség és az energiafogyasztás növekedése exponenciálisan növeli meg a víz iránti igényt.

A mostani tendenciák folytatódása esetén 2050-re a világ akkor várt népességének mintegy fele él majd vízhiányos régióban.

A magyar politikus sürgette a vízügyi infrastruktúrába történő beruházások növelését és rámutatott arra is, hogy jelenleg az ENSZ-en belül 32 ügynökség foglakozik a vízzel és annak különböző vonatkozásaival, míg négy évvel ezelőtt még 28 ilyen szervezeti egység működött. Feltette a kérdést, hogy vajon ez a leghatékonyabb módja-e a munkavégzésnek és nem inkább koncentrálni kellene-e a felelősséget, elemzéseket és forrásokat?

Áder János az ENSZ ülésén Magyarország vízzel kapcsolatos intézkedéseivel kapcsolatban beszámolt a 4 ezer kilométernyi folyami gátrendszer karbantartásáról, az elmúlt 10 évben a biodiverzitásra, a nemzeti parkok fejlesztésére fordított 41 milliárd forintról, valamint a világon egyedülálló Duna-Dráva-Mura bioszférarezervátum megalakításáról öt ország részvételével. A volt köztársasági elnök Magyarország eredményei között említette azt is, hogy a szennyvizek 95 százaléka tisztítottan kerül vissza a környezetbe.

Az elvégzendő feladatok közé sorolta a Közép-Magyarország elsivatagosodásának megállításával kapcsolatos cselekvést, a nap- és szélenergia hasznosításának és hálózatainak jobb kihasználása érdekében a meteorológiai információs rendszer fejlesztését, valamint a víziközműhálózat korszerűsítésének felgyorsítását.

Áder János bemutatta az általa alapított alapítvány kiadásában megjelent, a fenntarthatóságról szóló, középiskolások számára kifejlesztett tankönyvet is.

A rendezvény az ENSZ legmagasabb szintű globális fóruma a víz témakörében, amit

Magyarország mellett Ausztrália, Indonézia, Japán, Hollandia, Dél-Korea, Svédország és Tádzsikisztán, valamint a Vízzel és Katasztrófákkal foglalkozó Magas Szintű Szakértői és Vezetői Testület (High-Level Experts and Leaders Panel on Water and Disasters) szervezett.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetében szerdán kezdődik a Víz világkonferencia, amelyen csütörtökön felszólal Áder János volt köztársasági elnök, pénteken pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szól hozzá a vitához.

Ajánljuk még