Hszi Csin-ping újraválasztása után tett első külföldi látogatásán vendéglátójával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a két ország közötti stratégiai partnerség szorosabbra fűzésében állapodott meg.
Kapcsolódó tartalom
Hszi Csin-ping: Kína aktívan közreműködik a tárgyalási folyamat újraindításában
Orosz-kínai nyilatkozat: Elfogadhatatlanok a nemzetközi jog felváltására tett kísérletek
Diplomáciai nagyüzem a háborús feleknél – A kínai elnök Moszkvába, a japán kormányfő Kijevbe látogatott
A két államfő elsősorban az erősebb gazdasági együttműködésre vonatkozó, 2030-ig szóló széles körű megállapodásokat írt alá. Oroszország a nyugati szankciók miatt több elektrotechnikai eszközt fog kapni Kínától, míg az energiában szegény Peking több gázra és kőolajra számíthat kedvező áron orosz partnerétől. Az amerikai dollár gyengítése érdekében a két ország a fizetési forgalmat jüanra és rubelre állítja át.
Oroszország ukrajnai háborújával kapcsolatban Putyin méltatta Kína 12 pontos béketervét. Hszi tárgyalásokat szorgalmazott a szemben álló felek között. A kínai elnök viszontlátogatásra hívta meg orosz hivatali partnerét.
Kiemelt képünk: A háromnapos állami látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz államfő a moszkvai Kreml Palotában tartott hivatalos fogadási ünnepségen 2023. március 21-én, Hszi látogatásának második napján. (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Karpuhin)