A tárcavezető hétfőn közzétett állásfoglalásában azzal indokolta a lépést, hogy ezzel kívánja támogatni a nyomozást.
Kapcsolódó tartalom
A latin-amerikai ország korrupcióellenes rendőrsége hétfőn őrizetbe vett egy polgármestert, két bírót – Cristóbal Cornielest és José Márquez Garcíát – és három kormányzati tisztségviselőt. Az őrizetbe vettek között van Antonio Pérez ezredes, a PDVSA kereskedelmi és ellátási ügyeiért felelős volt alelnök és több forrás szerint Samuel Testamarck ezredes, a PDVSA tengerészeti ágazatának, a PDV Marinának a vezérigazgatója is. Az állami cég több vezetőjét pedig felfüggesztették tisztségéből.
Az állami televízió hétfőn beszámolt Joselit Ramíreznek, az ország kriptovaluta-vagyonát felügyelő hatóság volt vezetőjének, valamint Pedro Hernándeznek, a tavaly több tucat áldozatot követelő áradások sújtotta Las Tejerías város polgármesterének őrizetbe vételéről is. Ramírez 2018 óta vezette a Sunacrip hatóságot, amely Venezuela hivatalos kriptovalutájának, a petrónak a kibocsájtója.
Az Últimas Noticias helyi kormányközeli hírlap szerint a hivatalából felmentett Ramírez ellen a PDVSA-val kapcsolatos ügyekben indult nyomozás.
Kapcsolódó tartalom
Vasárnap a venezuelai főügyész hivatala közölte, hogy öt ügyészt jelöltek ki “a kormányzat különböző részeit és a nemzetfejlesztési stratégiai ágazatokat” átszövő bűncselekmények feltárására.
A súlyos gazdasági és politikai válságba süllyedt országban 2017-2018-ban már letartóztatták az állami olajtársaság több vezető tisztségviselőjét, illetve két korábbi elnökét.