Aktuális

Elbukott a francia kormánnyal szembeni mindkét bizalmatlansági indítvány a nemzetgyűlésben

Drákói szigorral próbálja megállítani az illegális bevándorlást London

| Szerző: hirado.hu
Drákói szigorral próbálja megállítani az illegális bevándorlást London. Egy készülő új törvény szerint mindenkit kitoloncolnak, aki biztonságos ország érintésével érkezik az Egyesült Királyságba. A tervek szerint a migránsokat Ruandába telepítenék.

Egy építőipari szakképzési központ végzőseivel pózolt Ruandában a brit belügyminiszter a hét végén. A tervek szerint a jövőben az Egyesült Királyságból áttelepített illegális bevándorlók is részt vehetnek a képzésen. Suella Braverman egy épülő lakótelepet is megtekintett, ahol a helyiek mellett az ide szállított migránsok is fedélhez juthatnak.

London tavaly áprilisban állapodott meg a ruandai kormánnyal arról,

hogy a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba mindazokat, akik illegálisan lépnek be a szigetország területére.

A deportált migránsok Ruandában várhatják meg, hogy az Egyesült Királyságban elbírálják menedékkérelmüket. Akit visszautasítanak, az maradhat az afrikai országban. A brit kormány első körben 120 millió fonttal, azaz több, mint 55 milliárd forintnak megfelelő összeggel finanszírozza a programot.

Ám azóta még egyetlen kitoloncolt bevándorló sem érkezett Ruandába, miután több szervezet és magánszemély a bíróságon támadta meg az egyezséget.

Tavaly júniusban az Emberi Jogok Európai Bírósága ideiglenes döntéssel akadályozta meg, hogy elinduljon az első, néhány fős csoportot szállító repülőgép Kigaliba. Bár decemberben a londoni felsőbíróság jogszerűnek minősítette a programot, a fellebbezések miatt az ügy tovább húzódik.

Kapcsolódó tartalom

A brit kormány azonban bizakodó.

A belügyminiszter vasárnap aláírta a paktum kiterjesztését, amelynek értelmében Ruanda akár korlátlan számú bevándorlót is kész fogadni.

„Egészen biztos vagyok abban, hogy mindez jelentősen akadályozza majd a kizsákmányolást. Aki illegálisan érkezik az Egyesült Királyságba, mondjuk egy lélekvesztőn, miután fizetett az embercsempészeknek, közben kockáztatja saját és mások életét, annak nem lesz joga az Egyesült Királyságban élni. A tervezett jogszabályok az embercsempészbandák lehetőségeit is leszűkítik” – jelentette ki Braverman.

A londoni parlament már tárgyalja a törvényjavaslatot, amelynek értelmében mindenkit ki kell toloncolni, aki biztonságos országok érintésével érkezik.

Menedékkérelmet sem nyújthatnak be, és végleg kitiltják őket az Egyesült Királyságból. A szigorú szabály a kísérő nélkül érkező gyermekekre nem lesz érvényes.

Közben a brit és a francia kormány is aláírt egy új megállapodást, amely szerint London évente több, mint 60 milliárd forintnyi összeggel támogatja a francia parti őrséget, hogy segítsen feltartóztatni a La Manche csatornán át a brit sziget felé tartó illegális migrációt.

Kapcsolódó tartalom

A Calais környékéről induló csónakok a csatorna legszűkebb pontján kelnek át, és általában Dover közelében érnek partot. A helyiek kételkednek abban, hogy a bevándorlási szabályok szigorítása megfékezi az áradatot.

„Nem hiszünk az egészben, de valójában nem is tehetünk semmit. Hiába rakjuk fel a migránsokat Doverben az első kompra, mert a franciáknak sem kellenek, így újra megjelennek a brit partoknál” – vélte egy doveri férfi.

A brit belügyminisztérium összesítése szerint csak tavaly 45 ezer illegális bevándorló kelt át csónakkal Franciaországból az Egyesült Királyságba, csaknem kétszer annyian, mint az előző évben.

Kapcsolódó hírek

Susanne Schröter: A baloldal mindig is a saját klientúrájának tekintette a migránsokat
A „Globális kudarc? A nyugat az önhittség és az öngyűlölet között” című kötet szerzője szerint egyre nagyobb az igény, hogy az agyonhallgatott kérdésekről is világosan beszéljünk. Susanne Schröter egyetemi tanár, a Frankfurti Globális Iszlám Kutatóközpont vezetője művében bemutatja, hogyan kezelik és kezelték a nyugati kormányok az ukrajnai, afganisztáni és mali konfliktusokat, a migrációs mozgalmakat, a politikai iszlám térnyerését, valamint a cancel culture jelenségét. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorban többek között arról is beszélt, hogy a baloldal mindig is a saját „klientúrájának tekintette a migránsokat” és ha már nem sikerült a munkásosztályt maguk mellett tartani, akkor azt gondolták, hogy talán ezekkel az emberekkel forradalmat csinálhatnak, megváltoztathatják a társadalmat.
Külföld
Minden csak pénz kérdése: gyalog, taxival, vagy busszal is utazhatnak a migránsok, az embercsempészek szállást és búvóhelyet is biztosítanak
Bővítették úgynevezett „szolgáltatásaikat” a migránsok számára az embercsempészek. A Délvidéken indulásra készen várakozó illegális bevándorlók már nemcsak egyszerű fuvart kérhetnek az embercsempész-bandáktól az Európai Unióba, hanem plusz pénzért élelmet és rejtekhelyet is igényelhetnek.
Külföld
Gyűlölet-bűncselekmények gyakorisága és azok tipikus célcsoportjai Nyugat-Európában
A gyűlölet-bűncselekmény olyan előítélet-motiválta bűncselekmény, amely akkor történik, amikor az elkövető az áldozatot azon okból támadja meg, mert az egy bizonyos társadalmi csoporthoz vagy rasszcsoporthoz tartozik (vagy az elkövető által vélten ahhoz tartozó). Az ilyen csoportok tekintetében a tipikus adottságok, azaz „kiváltóokok”: etnikai hovatartozás, nyelv, nemzetiség, vallás, továbbá életkor, fizikai megjelenés, fogyatékosság, politikai hovatartozás, nemi-identitás vagy szexuális irányultság – ifj. Lomnici Zoltán írása az Alaptörvény blogon.
Blog

Ajánljuk még