Aktuális

Tizenhét tüzérségi lőszer került elő egy társasház kertjéből

DeSantis: A Soros által finanszírozott ügyész politikai célokra használja hivatalát Donald Trump ellen

| Szerző: hirado.hu
Florida állam kormányzója, a republikánus Ron DeSantis kemény szavakkal illette a New York Manhattan kerületének ügyészét, aki szerinte politikai célokat követve vádemelést fontolgat Donald Trump volt amerikai elnök ellen.

Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn kemény szavakkal illette Alvin Bragg manhattani ügyészt, aki vélhetően vádemelést fontolgat Donald Trump volt amerikai elnök ellen. A kormányzó szerint Bragg politikai célokat követve direkt politikai célokra használja hivatalát, az ügyészt ráadásul a kétes megítélésű üzletember, Soros György finanszíroz.

Kapcsolódó tartalom

Mint korábban arról beszámoltunk, Donald Trump Truth közösségi oldalán szombaton arról számolt be: tudomására jutott, hogy a kedden letartóztatják, melyet egy manhattani ügyészségről származó, illegálisan kiszivárgott információkra alapoz. A volt elnök továbbá kiemelte semmiféle bűncselekményt nem tudnak rábizonyítani, valamint korrupt és erősen átpolitizált hivatalnak nevezte a manhattani ügyészséget.

A lehetséges letartóztatással kapcsolatban DeSantis úgy fogalmazott:

„keringenek pletykák róla, azonban tényeket még nem láttam, így nem tudom mi fog történni. Egy dolgot azonban tudok, a manhattani kerületi ügyész egy Soros által finanszírozott ügyész, és így ő is, mint a többi Soros által finanszírozott ügyész, politikai célokra használják hivatalukat, hogy a jogállamiság és a közbiztonság rovására politikai programot erőltessenek a társadalomra”.

A szóban forgó Alvin Bragg ügyész még az év elején kezdett bizonyítékokat bemutatni annak a vádesküdtszéknek, amely annak kapcsán vizsgálódik, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje állítólag 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels felnőttfilmes szereplőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Daniels azt állította, hogy 2006-ban viszonya volt Donald Trumppal, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az esetről.

Kapcsolódó tartalom

A Fox News hírcsatorna felidézte, az ügyben a New York állam déli körzetének ügyészi hivatala 2019-ben elállt az exelnök elleni vádemeléstől, 2021-ben pedig a Szövetségi Választási Bizottság is elvetette a vizsgálatot.

DeSantis továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy

a manhattani ügyész szerinte figyelmen kívül hagyja a saját hatáskörében nap mint nap elkövetett bűncselekményeket, mikor úgy dönt, hogy sok-sok évvel ezelőttre megy vissza, pusztán azért, hogy megpróbáljon valamit felhasználni a pornósztárok titoktartási pénzének kifizetésével kapcsolatban.

Ez példa arra, hogy (Alvin Bragg) politikai célokat követ, továbbá hivatalát is erre használja. Úgy gondolom, hogy ez alapvetően helytelen” – fogalmazott, és hozzátette: „nem áll érdekemben, hogy belekeveredjek valamiféle Soros-féle ügyész által gyártott cirkuszba, aki politikai látványosságot akar csinálni, és próbál megfelelni bázisának. Nekem valódi problémákkal kell foglalkoznom itt, Florida államban.”

A Fox News Alvin Bragg korábbi munkásságával kapcsolatban kiemelte, Bragg ügyészi hivatalának megkezdése idején 2022-ben a bűncselekmények több mint felét visszaminősítette szabálysértéssé. Döntéseit egy olyan időszakban hozta meg, amikor a bűnelkövetések száma New York-ban 27,6 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép. Ron DeSantis kormányzó. (Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH)

Ajánljuk még