„Párizs kifosztva, Párizs elcsúfítva, Párizs megvetve” – olvasható a Le Figaro Itt nyugszik Párizs című cikkében.
A kukások sztrájkja miatt ugyanis ellepték a patkányok Párizs utcáit,
Európa egyik legnagyobb lélekszámú metropoliszát.
Kapcsolódó tartalom
Ismerős: kerékpárút-őrület, autósok elől lezárt rakpart
„Miközben Kijevet orosz bombázások érték, Párizs polgármestere azt javasolta ukrán kollégájának, hogy a kerékpárutak építése legyen a prioritás” – idézett fel egy jellemző példát a konzervatív lap.
A főváros adóssága a szocialista vezetés alatt megduplázódott, így több mint nyolcmilliárd euróval növekedett úgy, hogy immár kétszer annyi a köztisztviselő, mint amennyi ez Európai Unióban dolgozik:
a szocialista vezetésű párizsi városháza több mint ötvenezer bürokratát „etet”, míg a brüsszeli Európai Bizottságban összesen valamivel harmincezer fölött van a bürokraták létszáma.
A párizsiak ennek ellenére egyre kevésbé érezhetik magukat biztonságban, ahogy a lap fogalmaz, „kitéve az erőszaknak, a bandáknak és mindenféle emberkereskedelemnek”, kiszolgáltatva az ökolobbisták csúfságainak, akik jóvoltából mindent ellepnek „a sárga betontalpak”, vagyis a biciklisek számára leválasztott sávokat és az autós forgalom elől leválasztott, egyre szaporodó zónákat jelölő kőtömbök.

A fővárosiak zúgolódásával mit sem törődve, a konzervatív sajtó által megszállott ökobaloldaliént jellemzett polgármester már 2017-ben kitilttatta a járműveket Párizs egyik legforgalmasabb, Szajna menti alsó rakpartjáról, ott azóta csak gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni.
Kapcsolódó tartalom
A hab a tortán, hogy idén az ingatlanadót a főváros 52 százalékkal emelte meg, aminek az lett az eredménye, hogy komoly kivándorlás indult meg Párizsból, mely a közbiztonság hanyatlásának is köszönhetően egy évtized alatt 130 ezer lakost veszített.

Nem szúrja a szemét
Mint arról a hirado.hu is beszámolt, már 2021 decemberében is kenyértörésre került sor Párizsban az összedrótozott utcalámpákkal megoldott közlekedés és a szeméthegyek miatt, ekkor egy közalkalmazott nyakába varrták az egész botrányt. Mivel most
a szélsőbaloldali, osztályharcos szemléletű CGT szakszervezet áll a kukások két hete tartó sztrájkja mögött, mely a nyugdíjreform elleni megmozdulásokhoz kapcsolódik,
Hidalgo kisujját sem mozdítja a sztrájk letörésére. Annak ellenére sem, hogy Gérald Darmanin belügyminiszter arra kérte Anne Hidalgót, hogy a rendkívüli veszélyhelyzet okán, élve törvényi felhatalmazásával, kötelezze a szemétszállítókat feladatuk ellátására.
Kapcsolódó tartalom
Rachida Dati konzervatív képviselő, a hetedik kerület polgármestere, aki 2026-ban a szocialista politikus kihívója lehet, rámutatott: „Hidalgo hagyta, hogy felhalmozódjon a hulladék és elszaporodjanak a patkányok az utcákon”. A francia főváros lakosai
már összesen 7600 (más források szerint több mint 10 ezer) tonna, az utcákon hegyekben álló hulladék között lavíroznak.
A múlt héten már a párizsi rendőrprefektus írásban szólította fel a polgármestert a helyzet rendezésére. Hidalgo azonnali válaszlevelet küldött, jelezve, hogy nem fog eleget tenni a rendőrprefektúra kérésének, és nem kötelezi munkára a kukásokat, mert ez korlátozná a nyugdíjreform elleni sztrájkjuk hatásait.
Kiemelt kép: Szeméthalmok Párizsban 2023. március 17-én, a szemétszállítók sztrájkjának idején (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)