Megállapodott Svájc két legnagyobb bankja, az UBS felvásárolja a Credit Suisse-t – jelentette be a svájci elnök vasárnap. A bajba jutott hitelintézet mindössze három nappal korábban kapott 54 milliárd dollárt, mintegy 20 ezer milliárd forintnak megfelelő gyorskölcsönt a svájci jegybanktól, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy megmentsék a nagy múltú, patinás intézményt az összeomlástól.
„A tőkekivonások mértéke és a piaci instabilitás pénteken egyértelművé tette: nem lehet visszaállítani a szükséges bizalmat, gyors megoldásra van szükség a helyzet stabilizálása érdekében. Ez a megoldás a Credit Suisse felvásárlása az UBS által. Az átvételt a szövetségi tanács is támogatja”
– fogalmazott Alain Berset svájci elnök.
Az összevonás célja, hogy megelőzzenek egy globális pénzpiaci válságot, amely Amerikából indult, s remélhetőleg Svájcban megtorpan – fogalmazott a Bloomberg amerikai gazdasági hírportál.
Az Egyesült Államok történetének második legnagyobb bankcsődjét követően ugyanis a múlt héten világszerte megremegett a pénzpiac, a tőzsdék Ázsiában és Európában is zuhanni kezdtek.
Kapcsolódó tartalom
Elemzők figyelmeztetnek: az 1856-ban alapított, 1300 milliárd svájci frank tőkéjű Credit Suisse hanyatlása már évek óta tartott. Miután több befektetési alapja is csődöt mondott, a betétesek és a befektetők is hátat fordítottak a banknak, részvényei pedig egy év alatt 75 százalékot vesztettek értékükből. A jelenlegi válság csak a végső lökést adta: szerdán a legnagyobb befektetője is leállította a pénzcsapot, és a bank fizetésképtelenné vált. A kormány, a jegybank, a pénzügyi hatóságok és a piaci szereplők éjszakába nyúló, többnapos válságtanácskozását követően döntöttek végül a bank eladása mellett.
Svájc második legnagyobb bankját az ország első számú pénzintézete, a 3200 milliárd frank tőkéjű UBS vásárolja fel hárommilliárd frankért, valamint átvállalta a Credit Suisse veszteségeit ötmilliárd frank összeghatárig. A Credit Suisse részvényesei automatikusan UBS-papírokat kapnak: minden 22,48 század korábbi részvény után egy új értékpapírt.
Kapcsolódó tartalom
A vasárnapi sajtótájékoztatón Svájc pénzügyminisztere bejelentette: az üzletet a berni kormány kilencmilliárd svájci frankkal garantálja. Hozzátette: a cél a betétesek és a befektetők megnyugtatása, s ezáltal a pénzpiacok stabilizálása.
„Egy globálisan és rendszerszinten fontos bank csődje helyrehozhatatlan gazdasági felfordulást okozott volna az egész világon. Ezért döntött úgy Svájc, hogy saját határait túlhaladóan is felelősséget vállal. Törekvéseink sikerrel jártak. Meggyőződésem, hogy a felvásárlás megteremti a nagyobb stabilitás alapjait Svájcban és a világon máshol is” – mondta Karin Keller-Sutter szövetségi pénzügyminiszter.
A piacokat azonban nem sikerült megnyugtatni: szerte Ázsiában és Európában súlyos veszteségekkel nyitottak a tőzsdék, amit szakértők a svájci bankvilág válságos hétvégéjének tudnak be.
A párizsi STOXX index 3,3, a londoni FTSE–100 index csaknem egy százalékot zuhant hétfő reggel, a holland ING papírjai 6,6, a Deutsche Banké pedig 6,4 százalékot veszítettek értékükből. A legnagyobbat, 63 százalékot, maga a Credit Suisse zuhant, de az UBS részvényesei is 12 százalékos veszteséget könyvelhettek el.
Kapcsolódó tartalom
Nincs ok az aggodalomra, az emberek megtakarításai biztonságban vannak Magyarországon
– jelentette ki a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyvezetője az M1-en. Sebestyén Géza elmondta: minden betétes pénze 40 millió forintig biztosítva van.
„Alapvetően a rendszer most már sokkal biztonságosabb, mint 2008-2009 előtt volt a világban is. Európa még szigorúbb szabályozást használ, mint Amerika. Európán belül nemcsak a nemzeti bankfelügyeletek, de az európai bank is felügyeli azt, hogy rendben legyenek a dolgok, tehát ilyen szempontból Európa sokkal biztonságosabb hely, s Európán belül Magyarország sokkal biztonságosabb, mint akár Amerika” – fogalmazott a szakértő.
Hozzátette: a magyar bankrendszer európai viszonylatban is stabil, a saját tőke aránya ugyanis a svájci átlag kétszerese, míg az amerikai átlag négyszerese.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: EPA/Ennio Leanza)