Fontos

Frontex: Minden irányból nőtt az Európára nehezedő migrációs nyomás

Frontex: Minden irányból nőtt az Európára nehezedő migrációs nyomás

| Szerző: hirado.hu
Idén már több mint 28 ezer illegális határátlépést jeleztek az EU külső határánál. A Frontex legrissebb jelentéséből az is kiderül, hogy továbbra is a közép-mediterrán és a Nyugat-balkáni útvonal a legforgalmasabb, ahol folyamatosan érkeznek a migránsok Európába. Magyarországra továbbra is óriási nyomás nehezedik annak ellenére, hogy Szerbia a vízumpolitikáját összhangba hozta az Uniós követelményekkel. A jelentés szerint az elmúlt évekhez képest kiugró növekedés tapasztalható a La Manche csatornán is, ahol 82 százalékkal többen próbáltak szabálytalanul átkelni, mint egy évvel ezelőtt.

A 2015-2016-os migrációs válság és a mai között csak annyi a különbség, hogy most kevesebben érkeznek, noha a számuk így is igen magas. 2015-2016-ban az Európai Unió külső határain több, mint egymillió átlépés történt. Tavaly 330.000, idén pedig már 28.000 – mondta el az M1-en Tóth Klaudia. A Migrációkutató Intézet kutatója szerint annak ellenére, hogy a pandémia miatt bevezetett fizikai határellenőrzések 2020-2021-ben csökkentették a bevándorlók számát, most újra emelkedő tendenciát lehet megfigyelni.

Hozzátette:

az Európai Unióhoz 2015-2016 óta be van nyújtva egy javaslat, hogy közös migrációs-paktumot kellene létrehozni, ami az EU stratégiája lenne.

További hozadéknak tekinti, hogy a dokumentum kinyilvánítaná azt is: akarjuk-e a bevándorlókat. A szakértő megkülönböztetné a jóléti, gazdasági migrációt, a háborús helyzet miatti, és a belbiztonsági okok miatt történő migrációt. Ez utóbbira példaként azon Afganisztánból, vagy Szíriából érkező, katonai múlttal rendelkező embereket hozta, akik terrorista céllal jönnek.

Tóth Klaudia szerint a bevándorlás legális útvonalát célzó törekvések a welcoming culture továbbfejlesztett változata.

Fontos dátumnak nevezte a jövő évi Európai parlementi választásokat. Júniusig Svédország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, s e posztot majd Spanyolország veszi át. E két ország úgy formálná a migrációs agendát, hogy abból kitűnjön: az illegális és tömeges bevándorlás Európa számára nem jó.

Kapcsolódó tartalom

A Migrációkutató Intézet munkatársai pár hete végigjárták az államhatár szerbiai oldalát és meggyőződtek arról, hogy az emberkereskedelemmel foglalkozó bandák mini-államokat hoztak létre. Itt teljesen az ő fennhatóságuk alatt vannak az emberek. Ezek a bűnbandák döntik el, hogy ki próbálkozhat a határkerítés átmászásával.

Szerbiának ez a része sok helyütt belbiztonsági okok miatt már lakhatatlan. Sátortáborokat hoznak létre a migránsok. Amikor a szerb hatóságok kimennek, akkor felszámolják azokat, de pár hét múlva újra felépítik azokat.

A kutató szerint egyre több uniós ország polgára gondolja azt, hogy olyan politikusokra van szükség, akik a tömeges és illegális bevándorlás ellen vannak. Svédországban rájöttek arra, hogy az integráció „kevésbé működik”. A La Manche csatorna kapcsán megemlítette, hogy távoli országokból, mint például Indiából, Pakisztánból, vagy a szub-szaharai térségből is megjelennek, hogy átkeljenek az Egyesült Királyságba. A Frontex tavaly vezette be, hogy a La Manche csatornán is monitorozza az átkelők számát.

Ajánljuk még