Az oltáshoz és a mentési munkálatokhoz 70 tűzoltó és 80 katona vonult ki, mivel a világörökség részét képező épületekből műtárgyakat és történelmi ereklyéket is ki kellett menteni.
A tűzoltóság szerint egy 16. századi épületben – a Szerelem Bank Múzeumban – keletkezett a tűz. Majd a szomszédos épületekre, köztük egy művészeti általános iskolára és egy pizzériára is átterjedt.
Mivel a lángok a Szlovák Bányászati Múzeumban található Kollár József galéria képeit és a levéltárat is fenyegették, a hatóság a lakosság segítségét kérte. Végül 300 főből álló élőlánc segítségével sikerült az értékeket biztonságos helyre juttatni.
A tűzvészben senki nem sérült meg, azonban az érintett épületek tetőszerkezete és néhány emelet teljesen leégett.
Kapcsolódó tartalom
Selmecbánya polgármestere válságstábot hívott össze a történtek miatt, és a kormányhoz fordult segítségért.
„Fekete nap ez Selmecbánya számára. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő történelmi épületek gyulladtak ki. Hatalmas a kár” – mondta a város polgármestere.
A helyszínre érkező miniszterelnök ígéretet tett a szükséges intézkedések megtételére.
„Azonnali segítséget nyújtunk az épületek eredeti állapotban történő helyreállításához. Azt szeretnénk, hogy Selmecbánya, kulturális örökségünk ékköve minél előbb visszatérjen a normális kerékvágásba” – mondta a szlovák ügyvezető kormányfő.
A tüzet délután öt órára sikerült megfékezni, de a tűzfészek oltása, a hőgócok hűtése még vasárnap hajnalban is tartott. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.