Putyin elnök szombaton az épp 9 éve Oroszország részévé tett Krímbe utazott. Eközben Kelet-Ukrajnában változatlan hevességgel tombolnak a harcok az ukrán és az orosz csapatok között –hangzott el az M1 híradójában.
Kapcsolódó tartalom
Jogi front
Miközben Bahmut környékén változatlan intenzitással folynak a harcok, a nemzetközi színtéren is nyílt egy újabb, ezúttal jogi front. A Nemzetközi Büntetőbíróság pénteken elfogatóparancsot tett közzé Vlagyimir Putyin orosz elnök és egy másik vezető orosz politikus ellen.
Kapcsolódó tartalom
„Ez egy fontos pillanat a Nemzetközi Törvényszék életében. A bíróink szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megalapozott a gyanú, hogy ezek a személyek háborús bűnöket követtek el” – jelentette be Piotr Hofmański, Nemzetközi Büntetőbíróság főbírója.
A hágai székhelyű intézmény szerint az orosz elnök ukrajnai gyermekek Oroszországba deportálásával gyanúsítható. A Nemzetközi Törvényszék ugyanakkor nem tévesztendő össze a Nemzetközi Bírósággal, annál ugyanis sokkal korlátozottabb joghatósággal rendelkezik, nemcsak Oroszország, hanem az Egyesült Államok sem tekinti magára nézve kötelezőnek a döntéseit. Ezt az amerikai elnök is elismerte.
Kapcsolódó tartalom
„A testület nemzetközileg nem elfogadott, többek között általunk sem. Ettől függetlenül előremutatónak és megalapozottnak tartom a döntést” – fogalmazott Joe Biden.
Az ENSZ illetékese nem is kommentálta a döntést.
„Ahogy az már többször elmondtuk, a Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenysége nem tartozik a hatáskörünkbe. Egy független szervezetről van szó, ezért nem véleményezzük a döntéseiket” – fogalmazott Stéphane Dujarric , az ENSZ főtitkár szóvivője.
Kapcsolódó tartalom
Semmi jelentősége a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésének
Ahogy az várható volt, az ukrán elnök üdvözölte a határozatot.
„Történelmi jelentőségű döntésről van szó. A terrorista orosz állam feje háborús bűncselekmény gyanúsítottjává vált. Az ukrán rendfenntartók már több, mint 16 ezer esetet regisztráltak, ahol ukrán gyermekeket deportáltak Oroszországba, de a valós szám ennél jóval magasabb is lehet”– fogalmazott Volodimir Zelenszkij, aki szerint a tömeges gyermekrablások az orosz elnök utasítása nélkül nem történhettek volna meg.
Kapcsolódó tartalom
A Kreml szóvivője szerint semmi jelentősége a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésének.
„Már maga a kérdés felmerülése is elfogadhatatlan és felháborító. Oroszország, sok más országhoz hasonlóan nem ismeri el ezt a joghatóságot. Ebből fakadóan az ehhez hasonló döntések üresek és érvénytelenek, semmilyen jelentőséggel nem bírnak” – jelentette ki a Dmitri Peszkov a Kreml szóvivője.
Kapcsolódó tartalom
Amerika és Oroszország mellett például Kína és Törökország sem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság határozatait, ami miatt péntek óta 123 országban elfogatóparancs van érvényben az orosz elnök ellen.
Őt magát ez a legkevésbé sem zavarta meg abban, hogy előre be nem jelentett látogatást tegyen Szevasztopolban – a Krím-félszigetet ugyanis Oroszország éppen 9 éve nyilvánította a saját területének, így Vlagyimir Putyin – az orosz álláspont szerint – szombaton nem is hagyta el az ország határát.
Kapcsolódó tartalom
Az évfordulóra emlékezve hajnalban orosz fiatalok kifeszítették az ország nemzeti zászlaját a Krím-félsziget egyik ikonikus helyén, a festői Fehér Szikla tetején.
Kiemelt kép: MTI/AP/Carolyn Kaster