Időjárás

Érkezik a fagy és hózápor is lehet

A megfélemlítéstől az elbocsátásig – foglyul ejtette az amerikai egyetemeket a szélsőbal

| Szerző: hirado.hu
A megfélemlítéstől az elbocsátásig – foglyul ejtette az amerikai egyetemeket a szélsőbal, figyelmeztetnek a még szólalni merők. A tudásként tálalt ideológia elsőként a társadalom- és határtudományokat szőtte át. De ma már az orvosok vagy a biológusok is jobb, ha figyelembe veszik kutatásaik vagy akár előadásaik során, hogy mit és hogyan kell mondaniuk. De mit keres a terror a szabadság földjén? Hol a tudomány szabadsága, ha a szakmai érvekre esetenként üvöltés a válasz. Ilya Shapiro, amerikai jogász, alkotmányjogász, a Manhattan Institute vezető munkatársa a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.

 

Itt hallgathatja vissza a beszélgetést:

.

 

– A szabadság itt az Egyesült Államokban egy hivatkozási alapként szolgál, de mit gondol, manapság mit jelent a szabadság ebben az országban? Ki gyakorolhatja a szabadságot és ki élhet szabadon? 

– A szabadság különböző dolgokat jelenít meg a különböző emberek számára. Vannak viszont kulturális és társadalmi nyomások. Még akkor is, ha a kormány nem gyakorol cenzúrát az ember felett, de ha minden szomszédja ferde szemmel néz önre, amikor mond valamit, akkor ez már egyfajta nyomás és kevésbé érzi magát szabadnak. Vagy, ha az iskolai közegben a legtöbb osztálytársa állandóan haragosan néz önre, lehurrogja, tiltakozik a véleménye miatt, akkor nem érzi magát szabadnak, hogy kimondhatja, amit igazán gondol. Ez utóbbi pedig egy óriási vitatéma ma az amerikai életben, miután

professzorok és hallgatók egyre nagyobb számban érzik úgy, hogy öncenzúrát kell gyakorolniuk, és bizonyos témákról nem beszélhetnek szabadon,

illetve bizonyos szempontokat ki kell hagyniuk. Szóval a szabadság, a klasszikus meghatározás szerint természetesen érvényesül. A jogállam működik, a bíróságok helyükön vannak. Az emberek sok tekintetben mentesek a kormányzati elnyomástól – ha most félretesszük a járvány ettől eltérő körülményeit, de az meg egy másik történet. Viszont, ha a társadalmi és kulturális oldalról, illetve a magánintézmények felől közelítjük, oktatási és egyéb helyekről, akkor bizony már más az ember érzése, érez egy nyomást, feszültséget az amerikai életben, ami teljesen új jelenség.

 

– Ebben az értelemben akkor ennek a napi tapasztalatnak, ami korlátokat szab a szabadságnak, kapcsolódik politikai irányzathoz? Amikor egy politikai ideológia tol efelé a megközelítés felé?

– Ez a körülménytől függ. A politikai élet nagyon polarizálódott. Kialakult az a megközelítés, hogy a politikai ellenfelének nem csak, hogy nincs igaza, de ő maga a gonosz. Jóval kisebb a tolerancia a véleménykülönbségeket tekintve. Ha ön baloldali és jobboldali többség által lakott helyen él, vagy fordítva, akkor nehézzé válhat az élete. Szerencsére ez nem megy át erőszakba nagyon gyakran, vagy legalábbis eddig még egyáltalán, ami jó dolog. Viszont kellemetlen így élni. Más, mint volt harminc-negyven évvel ezelőtt. Emellett úgy tűnik, hogy földrajzi értelemben is egyre inkább elkülönülünk – politikai alapon. Itt, ezen a környéken, ahol most vagyunk, Észak-Virginiában Falls Church városban, a legutóbbi választáson 81 százalék Bidenre szavazott.

A ’80-as, ’90-es években is demokrata többség volt, de közel sem ekkora arányban. Ennek a változásnak legkomolyabb gyújtópontjai ma az egyetemek, a különböző szervezeti folyamatok és a tudományos közeg alakulása miatt.

Egy, a valódi világtól elzárt közegről beszélünk, és a legtöbb intézményben mára a teljes foglalkozású adminisztratív személyzet száma meghaladja az oktatókét. Ezek az oktatási bürokraták pedig, akik az ügyeket viszik, komolyan hozzájárultak az egyetemek szabadsággal szembehelyezkedő alapú elfoglalásával.

Úgy kell érteni, hogy aki, eltér azt elhallgattatják, ideológiai indoktrinációt követnek, ahelyett, hogy a felsőoktatás klasszikus küldetésének próbálnának megfelelni, azaz, az igazságkeresésnek, a tudásteremtésnek, a diákok oktatásának. Az elfogadott gondolatok politikai tere balra tolódott és leszűkült. Kialakult az elnyomás érzése, a megfogalmazás talán kicsit erős olyan számára, aki a kelet-európai kommunizmus történelmét ismeri. De az mindenképpen igaz, hogy nem érzi magát szabadnak, úgy érzi, mintha tojáshéjon lépkedne, amikor a véleménye kifejtéséről van szó.

 

– Vajon van eszköze, módja annak, hogy az ellenőrzést, illetve a szabadságot visszanyerjék? Önnek megvannak a tapasztalatai, most a közelmúltból is, amikor el akarták hallgattatni egy eseményen, de ilyen megtörtént a közelmúltban a Stanford Egyetemen is, ahol az intézmény elnézést kér Duncan bírótól…….

– …..Tegnap pedig az történt ott, hogy a dékán ellen, aki a bocsánatkérő levelet aláírta, a saját diákjai szabályos tüntetést szerveztek. A Stanford jogi karán a hallgatói szervezet tagjainak mintegy harmada sorakozott fel a folyosón táblákat tartva elé. Szóval ez igazi tüntetés volt és nem valaminek a megzavarása, ami magával Duncan bíróval történt, akinek a nézeteivel nem értettek egyet. Azért került ez bele az országos hírekbe is, mert

az ellen tüntettek, hogy a dékán egy meghívott jogász vendégtől bocsánatot kért, amiért a diákok belefojtották a szót…..szóval ez az egész egy teljes felfordulás.

Pontosan jól megmutatja azt, amit említettem, a tudományos közeg szabadságellenes elfoglalását – a tények magukért beszélnek. Ez még rosszabb, mint ami velem történt nagyjából egy éve egy másik kaliforniai jogi karon, mert itt ráadásul a tiltakozók között volt az adminisztratív dolgozók egy része, nevezetesen a „diverzitás-inkluzivitás-egyenlősítés” osztályt vezető dékán – talán nem is meglepő módon. És most felejtsük el, hogy mi jó és rossz, mi egyezik a Stanford szabályzatával és mi nem – egész egyszerűen hallgatók nem viselkednek így – legalábbis, amikor én hallgató voltam húsz évvel ezelőtt. Azt is kérdezte, hogy ez ellen mit tudunk tenni. Nos, amikor én hasonló okokból lemondtam tanári állásomról Washingtonban a Georgetown Egyetemen, akkor nagyon pesszimista voltam, több, mint kilenc hónappal ezelőtt. Úgy láttam, hogy a társadalom egészét tekintve az átlagemberek még látják a „furcsa” dolgokat, és, hogy mi nem jó, látják, hogy a király meztelen, így a körükben lehet még ellenállás, de a tudományos közeget, – amelynek megvan a saját világa – elveszettnek láttam. Úgy gondoltam, hogy az elhagyta azt a pontot, ahonnan még vissza lehet fordulni. De, ha csak az elmúlt hetek egyes történéseit vesszük, akkor

az kezd kiderülni, hogy ezek az egyetemi struktúrák valójában papírtigrisek által őrzött Potemkin-falvak.

Erre rámutatott egy a nemrégiben a Wall Street Journalban megjelent írás a nagy texasi műszaki egyetemről.

Az írás arról szólt, hogy egy újságíró az információszabadság törvényre hivatkozva hozzájutott személyzeti iratokhoz arról, hogy milyen elvek alapján vesznek fel tanárokat a biológia karra. Kiderült, hogy a legfőbb szempont a diverzitás nyilatkozat volt, valamint, hogy ki támogatja jobban az antirasszizmust. Az már nem volt elég, ha kijelenti, hogy minden embert egyenlően kezel, és reméli, hogy minden fajta háttérből sokféle ember kap lehetőséget és senkit sem diszkriminál. Lényeg az, hogy, amikor megjelent a cikk, a következő napon az egyetem elnöke bejelentette, hogy véget vetnek az addigi gyakorlatnak, elismerve, hogy nem ez a munkatársak felvételének megfelelő módja. Hasonló dolog pedig másutt is megtörtént. Szóval rávilágítani az esetekre fontos…..és ki tudja, hogy végződik az ügy a Stanfordon, hiszen alig egy hete történt az incidens, a tüntetés, a bocsánatkérő levél.

Ott van a Chicago-i egyetem is, ahol az oktatói testület kijelentette, nem enged a szólás korlátozásának, az egyetemi tömeg nyomásának, és erre a tömeg feloszlott.

Szóval igazi vezetői képességekre van szükség, vezéregyéniségekre az oktatók körében. A dékánokat, egyetemi elnököket, igazgatókat rá kell kényszeríteni, hogy a helyes dolgot cselekedjék, hiszen utasításokra cselekednek. Tulajdonképpen ezek az emberek többségükben nem a társadalmi igazság harcosai, nem woke-radikálisok – a Georgetown dékánja sem, akivel nekem meggyűlt a bajom, vagy a Yale-en sem. Ezek egyszerűen karrierista bürokraták, vagy gerinctelen gyávák, akiket azzal lehet rákényszeríteni, hogy a helyes irányba lépjenek, ha meglátják, következményei vannak annak, ha pusztán a radikális baloldalt, szabadságellenes baloldalt szolgálják ki. Ez pedig elérhető az egyetemi öregdiákok nyomása révén a média nyilvánosságának segítségével – vagyis megmutatni és szégyent kelteni.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Illusztráció

Ajánljuk még