Aktuális

Washington belvárosában több embert meglőtt egy fegyveres, a rendőrség bűnözési válságot emleget

Visszatért a tett helyszínére, ami utána történt, arra a rendőrök sem számítottak

| Szerző: hirado.hu
Meghozta ítéletét a bíróság annak a brit férfinak az ügyében, aki miután féltékenységből halálra késelte áldozatát, visszatért a tett helyszínére, és addig szórakozott a rendőrökkel, amíg lebuktatta önmagát.

 

A 26 éves férfi tavaly júliusban a délkelet-angliai Chelmsfordban gyilkolta meg 44 éves áldozatát, mert rájött, hogy az megcsalta a volt barátnőjével.

A férfi tette után erősen ittas állapotban visszatért a helyszínre, és amikor már a rendőrök is munkához láttak, azzal kezdett dicsekedni, hogy ő bizony pontosan tudja, hogyan történt a bűncselekmény.

A rendőrség közleménye szerint a férfi többször is hangsúlyozta, hogy a segítsége nélkül nem tudják megoldani a rejtélyt. A férfi röviddel ezután agresszívvá vált, ezért a rendőrök letartóztatták.

Miután kihallgatták, vallomást tett. Az elkövetőt 26 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, jó magaviselet esetén azonban korábban szabadulhat.

Kapcsolódó tartalom

Forrás: New York Post

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még